Belföld

Orbán a trafikbotrányról

Trafik, dohánybolt (trafik, dohánybolt)
Trafik, dohánybolt (trafik, dohánybolt)

A kormányfő szerint nem lehet megkülönböztetni jobb- és baloldali trafikost. Az ellenzék szerint már tényleg nem.

A trafikpályázatokról Orbán Viktor azt mondta, a nemzeti politika nézőpontjából nem lehet különbséget tenni jobboldali és baloldali trafikos között. A törvénynek a népegészségügyi megfontolások mellett az a célja, hogy a dohánykereskedésből származó profit a multiktól a magyar kis- és közepes vállalkozásokhoz kerüljön. „Ha egy nagy nemzetközi cégtől a profit egy része magyarokhoz kerül, akik történetesen baloldaliak, annak én örülök” – fogalmazott.(Néhány napja egy szekszárdi fideszes képviselő arról vallott, hogy a pályázók listájáról a kormánypárti képviselők döntöttek egy politikai egyeztetésen. Ezt később a polgármester tagadta.)

A kormányfő közölte: miközben évente 35 ezren halnak meg dohányzás miatt, 44 ezer helyen lehetett dohányt venni mindenfajta ellenőrzés nélkül. Ezt akarta megszüntetni a kormányzat, amikor úgy döntött, hogy nagyjából 5 ezer helyen lehessen csak cigarettát venni. A miniszterelnök szerint hamarosan nyilvánosságra kerül, kik és milyen szempontok alapján bírálták el a trafikpályázatokat. Egy dolgot azonban, mint mondta, nem fog megengedni: hogy az átalakítási folyamatot bármilyen eszközzel megállítsa valaki, a szerződéseket határidőre meg kell kötni. „Mindent meg lehet tenni, mindent nyilvánosságra lehet hozni, kivéve azt, ami akadályozná, hogy végigmenjen a folyamat. A folyamat után pedig, természetesen, ha a szerződéskötéseken túl vagyunk, onnantól kezdve mindenki mindent megnézhet.”

Fotó: MTI / Földi Imre

Orbán Viktor azt ígérte: megkeresik a jogi lehetőségét annak, hogy biztosítsák majd azok megélhetését, akik korábban trafikot üzemeltettek főállásban, de a mostani pályázaton nem nyertek. A számukat most becsülik meg. „Ezekkel az emberekkel külön kell foglalkozni”, mert a kormányfő szerint ez becsületbeli ügy.

Orbán Viktor arra a felvetésre, hogy összefüggés látszhat az információs törvény módosítása és a trafikügy titkossága között, azt mondta, a jogszabály szerint a koncessziós szerződés része maga a pályázat is. A szerződésbe tehát bele kell írni, mit vállalt a nyertes pályázó, és ez mind nyilvánosságra fog kerülni. Szerinte az információs törvény módosításának, amely jövő márciusban lép életbe, semmi köze a trafikokhoz, vagy bármely most futó gazdasági ügyhöz. A kormányfő arra nem tért ki, mi indokolta a sürgősséget, azt, hogy a vasárnap benyújtott képviselői önálló indítványt kedden már el is fogadta az Országgyűlés kormánypárti többsége. Az ellenzéki képviselők szerint a kormányoldal korlátozni akarja a trafikpályázatok megismerhetőségét.

Tizennégy döntnök vagy több?

Néhány napja a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetője – a kormányfőhöz hasonlóan  – szintén azt mondta, hogy most az első a szerződés, de ő még arról beszélt, hogy nem lesz nyilvános, kikből állt a bizottság. Azt elárulta, hogy tizennégyen voltak, de rögtön azt is mondta, hogy többen voltak, és nagyon sokat dolgoztak. Gyulay Zsolt szerint sem cége, sem a fejlesztési tárca nem hibázott. A vezérigazgató nevetségesnek nevezte a vádakat, hogy a fideszesek döntötték el, kik legyenek a győztesek. „Sem választókerületi elnökök, sem politikusok nem szóltak bele a döntésbe.” Ők készítették elő a szaktárca munkatársaival, és a bírálóbizottság döntött. „Ők településenként listát állítottak össze a jelentkezők sorrendjéről. Ezt a nemzetfejlesztési miniszter asszony jóváhagyta.” A pályázatok kezelésére zárt rendszert hoztak létre. „A pályázati anyagot az épületből senki sem vihette ki.”

Fotó: Berecz Valter

A Párbeszéd Magyarországért társadalompolitikai kabinetjének vezetője szerint „2014 hőse a viceházmester kései utódja, a trafikos lesz”. Az előjogokért cserébe önként együttműködők közé beállva a trafikos lesz a Fidesz helytartója, akinek „monopoljogát, két és félszeres árrését az állampárt biztosítja”. Erőss Gábor arra számít, hogy cserébe ők dicsőítik majd a kampányban a kormányt.

Fülöpháza, ahol a lánya védi az apját, testvére pedig trafikos lesz

Miközben kiderült, hogy a kormányt egészségpolitikai szempontok vezérelték a trafiktörvénynél, Fülöpházán az új trafikos a polgármesteri hivatal mellé húzza fel a boltját. A faluban többen azt mondták, csalódtak. Nem azért, mert a polgármester nevelt fia nyert a pályázaton, azt sajnálták, hogy az asszonyverés vádja miatt a Fideszt odahagyó Balogh Józsefre szavaztak. A politikus lánya ugyanakkor kiállt édesapja mellett, és Az igazi Balogh József nevű blogon olvasható írásokkal egyezően nem hagyta besározni az igazi Balogh Józsefet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik