Nagyvilág

Észak-Koreában a rettegett diktátor is retteg

Visszatérő rémálma volt a kilencvenes évek végén Kim Dzsong Il észak-koreai diktátornak az, hogy honfitársai halálra kövezik őt.

A “Kedves Vezető” erről a Hyundai dél-koreai vállalatcsoport alapítójának, Csung Ju-Jungnak beszélt, amikor az üzletember 1998 és 2000 között többször is az elszigetelt kommunista országban járt.A

A 2001-ben meghalt Csung Ju-Jung fiának, a most a Nagy Nemzeti Párt színeiben parlamenti képviselő Csung Mong-Junnak mesélte el a történetet, amely pontosan úgy hangzott, hogy Kim Dzsong Il rémálmaiban először az amerikaiak, majd a dél-koreaiak, végül pedig saját alattvalói kövezték őt meg. A vasárnap az MBC TV-n lement interjúban az ifjabbik Csung azt mondta, szerinte Kim álma megosztásával azt akarta kifejezni, hogy tudja, országa reménytelen helyzetben van.

A Hyundait megalapító dél-koreai iparmágnás a két Korea közötti gazdasági együttműködési bizottság vezetőjeként tárgyalt a diktátorral többször is Phenjanban. Az egyik ilyen megbeszélésen a Hyundai-örökös szerint arról is beszélt apjának, tisztában van azzal, hogy népe nem szereti őt, utálják az állandó kommunista propagandát, és Kim családját sem tiszta szívükből dicsőítik.

Észak-Koreának még nem volt olyan vezetője, aki nem a Kim-családból származott volna, a kommunista országot ugyanis a mostani “kedves” vezető édesapja, Kim Ir Szen alapította 1948-ban, és vezette is azt 1994-ig. A mostanában gyengélkedő Kim Dzsong Iltől a tervek szerint legkisebb fia, a most 28 éves Kim Dzsong Un veszi át a népköztársaság irányítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik