Belföld

Lekáderezték Orbán Ráhel násznépét

orban-rahel-es-viktor(430x286)(1).jpg (orbán ráhel, orbán viktor, )
orban-rahel-es-viktor(430x286)(1).jpg (orbán ráhel, orbán viktor, )

Még a meghívók kiküldése előtt ellenőrizték, hogy olyan vendég ne kerüljön az ifjú pár közelébe, akinek személye később politikai támadásokra adhat okot.

A Bors információi szerint a meghívottakról alapvetően Ráhel és vőlegénye, pontosabban Tiborcz István édesapja döntött. A vendéglistát – összeállítása után – szűrték, ez kötelező volt a kormányfő személye miatt. A szakemberek megvizsgálták, van-e a listán szereplők között olyan, akinek priusza van. Ilyet nem találtak. Azt is ellenőrizték, hogy egy-egy fiatalkori „botlásra” is fény derüljön. Ez nem titkos kutatást jelentett, hanem a családok által ismert információk rendszerezését.

A Bors úgy tudja, a szóba jöhető meghívottak közül volt, aki „fennakadt a szűrőn”, így ő nem is lesz jelen a szeptember 7-ei esküvőn és a lakodalmon. A családok ugyanis el akarták kerülni a hangzatos újságcímeket, és hogy ne keveredjenek negatív felhangok a nagy naphoz.

Fotó: MTI / HVG / Túry Gergely

Görög Ibolya protokollszakértő a lapnak azt mondta: ha valaki úgy dönt, a meghívás ellenére sem megy el az esküvőre, annak gratuláló levelet kell küldenie az ifjú párnak, és akit csak az esküvőre hívtak meg, a lagzira nem, annak is illik nászajándékot adni. A kötelező viselet az esküvőn: sötét színű öltöny, fehér inggel és nyakkendővel.

A TEK eddig sem izgult

A Blikk korábban azt írta, hogy a kormányfő testőrei komolyabb izgalom nélkül várják az esküvőt, csak a két család készülődik lázasan, hogy a szeptemberi esemény zökkenőmentes legyen. A lap a Terrorelhárítási Központtól (TEK) megtudta: az eseményt ugyanúgy kezelik, mintha Orbán Viktor magánprogramon venne részt.

Fodor Gergely, a TEK társadalmi kapcsolatok osztályának vezetője elmondta: nem is biztosíthatnak magánrendezvényeket, így lakodalmat sem, ők a védett személyért, így a kormányfő biztonságáért felelnek. Még azt sem tudni, kéri-e a kormányfő a biztosítást. Orbán Viktor dönthet úgy, lemond a védelemről.

Korábban szintén a Bors írta, hogy a felderítési és személyvédelmi igazgatóság közösen dolgozik azon, hogy minden olajozott legyen a lagzin, és a helyszín kiválasztásában is a TEK mondta ki a döntő szót, mert az védelmi szempontból remek adottságokkal bír. A semmi közepén van, jól belátható terepen.

Ráhel már csendet szeretne

Ezért megkérte a Fidesz sajtósait, több információval ne szolgáljanak az újságíróknak az esküvőjével kapcsolatban. Az ifjú pár fotóit azonban el fogják juttatni bizonyos lapokhoz. Korábban ugyanakkor nem a párttól szivárogtak a hírek, hanem magától a kormányfőtől.

A sajtó csak találgatta, mikor lesz pontosan Ráhel esküvője, amelyet egyébként szintén maga a miniszterelnök jelentett be. Orbán Viktor először a Blikknek árulta el, hogy legidősebb lánya az oltár elé lép, majd a hvg.hu-nak azt is megírta, hogy azért nem megy szeptember 6-án Bukarestbe a válogatott meccsre, mert másnap lesz a lánya esküvője.

 


Ajánlott videó

Olvasói sztorik