A tagállamok brüsszeli NATO-nagykövetei kormányaik nevében lényegében arról döntöttek, hogy az atlanti szövetség átveszi az irányítást az Egyesült Államoktól a líbiai polgári lakosság védelmét célzó légi tevékenység felett is. Arról már korábban egyetértésre jutottak, hogy a NATO fog gondoskodni a líbiai légtérben az ENSZ BT által elrendelt repülési tilalom érvényesítéséről, valamint szerepet vállal a Líbiával szemben elhatározott fegyverszállítási embargó kikényszerítésében, tengeri ellenőrzés révén. E két tevékenység irányítását a NATO már vasárnap ténylegesen meg is kezdte.
A BT-határozatban ugyanakkor szerepel az is, hogy líbiai a civil lakosságot, illetve a lakott területeket meg kell védeni. Az erre irányuló katonai tevékenység – ami adott esetben azzal járhat, hogy légi csapásokat mérnek a polgári lakosokat fenyegető erőkre – eddig amerikai vezénylés alatt volt. A NATO csak a polgári lakosság védelmében hajtana végre légi csapásokat Líbiában, és nem akar harci támogatást nyújtani egyik félnek sem – hangsúlyozták diplomaták vasárnap Brüsszelben.
A repülési tilalom eddigi érvényesítése egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy a Moammer Kadhafihoz hű hadsereg képtelenné vált a légierő bevetésére a felkelők ellen. Líbiában ennek folytán fordult is a kocka: miközben korábban a Kadhafi-erők nyomultak előre, és elözönléssel fenyegették a felkelés szívét, Bengázit, a hét végén a felkelők sorra foglaltak vissza településeket.
A polgári lakosság megvédésének feladata azonban többet jelent, mint a líbiai repülőgépek és helikopterek megsemmisítését, illetve földre kényszerítését. Jelentheti adott esetben a városok ellen nehézfegyverzettel támadó erőkre mért légi csapásokat is. Ebben a helyzetben a NATO-nak nagyon körültekintőnek kell lennie, hogy csak olyan esetben mérjen légi csapást, amikor az a lakott terültek oltalmazását szolgálja, és úgymond “a harcmezőn” ne segítse egyik felet sem. Arra ugyanis az ENSZ nem adott felhatalmazást, hogy a nemzetközi beavatkozás a polgárháborúnak a felkelők javára történő eldöntésére, a Kadhafi-rezsim összeroppantására irányuljon.
Az akciót segítendő Olaszországba érkezett az Egyesült Arab Emírségek hat darab F-16-os, valamint 6 darab Mirage típusú vadászgépe, amelyek bekapcsolódnak majd a légtértilalmi övezet kikényszerítésébe. Eddig Katar volt az egyetlen arab állam, amely harci repülőket küldött a légtértilalom végrehajtatására, holott az arab államok részvétele kulcsfontosságú lenne a Nyugat számára ahhoz, hogy bizonyíthassák, Líbia ügyében nem különböző vallások, kultúrák összecsapásáról van szó.
Legalább hat nagyobb robbanás rázta meg a líbiai fővárost vasárnap este szemtanúk szerint, annak jeleként, hogy a nyugati koalíciós erők felújították a légicsapásokat Tripolira. A robbanásokat követően líbiai légvédelemi ágyuk tüzét lehetett hallani a beszámoló szerint.
Szirtben Moammer Kadhafi líbiai vezető szülővárosában – két nagyobb robbanás volt, de szemtanúk szerint azt egyelőre nem lehetett megállapítani, hogy magában a városban, vagy annak közelében.
Mindeközben a Moammer Kadhafihoz hű líbiai erők újból támadták az ország fővárosától mintegy 200 kilométerre lévő Miszrátát, amely az egyetlen nagyobb, a felkelők kezén lévő település Líbia sűrűbben lakott tengerparti sávjának nyugati részén. Az érte vívott harcokban rövid fegyvernyugvást hozott a Kadhafi-ellenes nyugati koalíció repülőgépeinek szombati támadása.
A Miszrátától mintegy 200 kilométerre keletre lévő Szirtből, Moammer Kadhafi szülővárosából vasárnap katonai járművekből – köztük légelhárító ágyúkat szállító teherautókból – álló konvoj indult el nyugatra, Tripoli felé. A tengerparti úton több tucat, civil családokat és holmijukat szállító tehergépkocsi is tart a főváros irányába: helyszíni jelentések szerint a lakosok egy része próbál elmenekülni a városból, újabb légitámadásoktól, illetve a felkelők megérkezésétől tartva. A líbiai kormányzat szervezésében mintegy 20 újságíró érkezett a városba, egy helyszíni szemlére, s a brit, illetve az amerikai újságírók állítólag – a légitámadásoktól tartva – külön értesítették saját országaik illetékeseit arról, hogy hol vannak.