Nagyvilág

Nagyvárosra zuhant a teherszállító repülő

Egy kongói város lakónegyedébe csapódott egy teherszállító repülőgép hétfőn. A balesetnek több halálos áldozata is van.

A BBC News úgy értesült, a szerencsétlenségben legalább 14 ember életét vesztette. A teherszállító repülőgép leszállás közben csapódott a Kongói Köztársaság gazdasági fővárosának számító Pointe-Noire kikötővárosának egyik lakónegyedébe – közölte a kongói polgári repülési hatóság vezetője. Michele Ambende elmondása szerint a gép nem sokkal azután zuhant le, hogy megkapta a leszállási engedélyt az irányítótoronytól.

Az AFP francia hírügynökség egy repülőtéri dolgozótól úgy értesült, hogy a Trans Air Congo nevű kongói légitársaság Antonov típusú gépe zuhant le. Az AFP-nek nyilatkozó nő és a repülési hatóság vezetője is azt mondta, hogy jelentős az anyagi kár.

Egy helyi szemtanú elmondta, hogy több mentőautót is látott a baleset helyszínéről elsietni, de azt nem tudta megmondani, hogy sérülteket vagy halottakat szállítottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik