Belföld

Börtönt kapott a diákokat dühöngőbe záró igazgató

birosag(960x640)(24).jpg (bíróság)
birosag(960x640)(24).jpg (bíróság)

Egy kecskeméti igazgató úgy nevelte a diákokat, hogy esetenként elkülönített dühöngőbe zárta őket. Most ő kapott börtönbüntetést, igaz felfüggesztve.

Két év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék Kimpián Ildikót, aki egy kecskeméti speciális gyermekintézmény igazgatójaként “dühöngőszobát” alakíttatott ki gyerekek számára. Mellékbüntetésként 500 ezer forint pénzbírságot kapott, és öt évre eltiltották minden olyan foglalkozástól, amelyhez felsőfokú szociális végzettség kell. Az ítélet jogerős. A törvényszék ezzel súlyosította a tavaly márciusban személyi szabadság megsértéséért kiszabott másfél éves, szintén felfüggesztett börtönbüntetést.

Az ügyben egy magánember – Domokos Győző – tett feljelentést 2010-ben, akinek élettársát korábban elbocsátotta az igazgatónő az intézményből.

A vádirat szerint az igazgató munkatársaival a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma, Egységes Pedagógiai Szakszolgálata, Gyermekotthona és Szociális Intézménye egyik helyiségét alakították át egy hatszor öt méter alapterületű, linóleumpadlós “dühöngőszobává”. A vasajtós helyiséget bekamerázták, ablakait berácsozták, bent egyetlen kanapét helyeztek el.

Ide zárták be 2007 novembere és 2010 januárja között az intézményben gondozott, rossz magaviseletű gyermekeket és fiatal felnőtteket. Összesen 22, az intézmény gyermekotthoni részlegében elhelyezett 18 év alatti gyermeket és fiatal, utógondozott felnőttet sújtottak ilyen szankcióval az igazgató utasítására a létesítmény pedagógusai, nevelői és asszisztensei. Volt olyan, aki agresszív, deviáns viselkedése, illetve szökési kísérlete miatt kétszer, de akadt olyan is, aki kilencszer kapott ilyen büntetést.

Szörényi Mariann bíró megemlítette: volt gyermek, akit öt napig tartottak bezárva, más csak kenyeret és vizet kapott az elzárás alatt.  Rámutatott: ilyen szobát a törvény alapján nem lehetett volna az intézményben létrehozni, a gyerekek pedig, miként azt az  elsőfokú bíróság is megállapította, nem voltak ön- és közveszélyes állapotban.

A bíró ugyanakkor arra is kitért: országszerte hiányos a gyermekpszichiátriai ellátás, a kecskeméti gyerekeket Szegeden tudták csak ellátni. Előfordult, hogy a speciális gyermekintézmény pszichiátere személyesen nem jelent meg az otthonban, hanem telefonon mondta el a kémiai kényszerzubbonyként jellemzett gyógyszeres kezelést – jegyezte meg.

A per első fokon Kimpián Ildikó és 27 társa – az intézmény akkori dolgozói – ellen indult, az akkori városi bíróság tavaly márciusban hét embert felmentett a vádak alól, hét vádlottat pedig jogerősen pénzbüntetésre ítélt, illetve megrovásban részesített. A törvényszék további három vádlottat jogerősen 5 és 10 hónap közötti, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, hét embert 60 ezer és 225 ezer forint közötti pénzbüntetéssel sújtott, hárman megrovásban részesültek.

Kimpián Ildikó az elsőfokú tárgyaláson leszögezte, nem követett el bűncselekményt. “Nem bántam meg semmit, hasonló helyzetben ma is így tennék” – mondta. Hangsúlyozta: valójában nem “dühöngőről”, hanem egy – külföldön már évtizedek óta bevált – nyugati mintára létrehozott elkülönítő helyiségről volt szó. Maga is úgy véli: a módszer ma Magyarországon nem szabályos, de a leghumánusabb és legeredményesebb eljárás az ön- és közveszélyes fiatalok megfékezésére – hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy a szakma ezeket a problémákat Magyarországon jelenleg tabuként kezeli, a hasonló profilú intézmények egyedi megoldásokat alkalmaznak ilyen esetekben, mivel a törvény nem tartalmaz megfelelő útmutatást.

“Ami pedig a személyes szabadság korlátozását illeti, az intézményi gondozás ténye már eleve jelentősen szűkíti a mozgás, valamint a tartózkodási hely szabad megválasztásának lehetőségét” – állította az elsőrendű vádlott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik