Belföld

Megsorozta a házelnököt az ellenzék

Kövér László (Kövér László)
Kövér László (Kövér László)

A Jobbik szerint méltatlanná, alkalmatlanná vált feladata ellátására Kövér László, akin az LMP Strasbourgban vesz elégtételt.

Sneider Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón ismertette pártja elnök-frakcióvezetőjének levelét, amelyet Vona Gábor a házelnöknek címzett és amelyben a házbizottság azonnali összehívását kérte. Kövér László a Jobbik-frakciónak június 21-étől ellehetetlenítette szakértők, vendégek beléptetését a Parlamentbe és az Országgyűlés Irodaházába. Ez a Jobbik szerint összeegyeztethetetlen az alaptörvénnyel, a magyarországi demokrácia alapszabályaival.

A házelnök ezzel alapvető jogokat sértett – értékelte a képviselő, aki szerint Kövér László kisebbrendűvé tette a Jobbik képviselőit a többi képviselőhöz képest azzal, hogy politikusaik szakértőit kizárta. Az országgyűlési képviselőkről szóló törvény egyenlő jogokat biztosít a mandátumot szerző politikusoknak – emlékeztetett. Közölte: pártja az Egyenlő Bánásmód Hatóságot is felkeresi, emellett a rendőrséghez is fordult az ügyben.


A Képviselői Irodaház aulájában dolgoznak a jobbikosok
Fotó: MTI / Földi Imre

A Jobbik – az LMP-vel ellentétben – azt nem tervezi, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróságtól kérjen jogorvoslatot, mert az ország sorsát és „még az ehhez hasonló, égbekiáltó dolgokat is” helyben kell megoldani. „Nem szeretünk külföldi hatalmakhoz fordulni az ország belső dolgaival kapcsolatban” – közölte Sneider Tamás. A Jobbik azóta nem adhat ki belépési engedélyt szakértőinek, szimpatizánsainak, hogy a nyári, rendkívüli ülésszakban képviselői és szakértői a földforgalmi törvény végszavazásakor megzavarták az Országgyűlés plenáris ülésének munkáját.

A strasbourgi bíróság fogja tárgyalni azoknak az LMP-s képviselőknek a beadványát, akiket a földtörvény elleni tiltakozásukért büntetett meg Kövér László. Befogadta és már regisztrálta az emberi jogi bíróság az LMP beadványát, amellyel a párt azután fordult a nemzetközi intézményhez, hogy három képviselőjét pénzbírsággal sújtotta az Országgyűlés a földtörvény parlamenti szavazásakor a Ház rendjét súlyosan sértő magatartás címén – írta a Magyar Nemzet.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke a lapnak elmondta, hogy a regisztrálás csak az első formai lépés, az érdemi döntési folyamat reményeik szerint ősszel kezdődhet el. A párt azt szeretné, ha a bíróság kimondaná, hogy „a Ház rendjét szabályozó törvényeket nem lehet a képviselők véleménynyilvánításának korlátozására felhasználni” – írta a Magyar Nemzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik