Nagyvilág

Robbantás Ankarában, olasz földrengéskutatók és japán tájfun [Hírösszefoglaló – Külföld]

A Hír24 összegyűjti a nap legfontosabb külföldi híreit.

Schmitt Pál köztársasági elnök hétfő este találkozott Ban Ki Munnal az ENSZ New York-i székházában. Az államfő elmondta: az ENSZ főtitkára elismeréssel fogadta, hogy Magyarország Líbiában is kész részt venni a világszervezet égisze alatt egy, a rend helyreállítását és a demokrácia megteremtését célzó misszióban. Bővebben…

Az előrejelzések szerint akár fél méter csapadékot is hozhat Japán középső és nyugati részeire a Roke tájfun, amely szerdán éri Honsú szigetét – jelentette a japán sajtó a meteorológiai szolgálatra hivatkozva. Nagoja kikötőváros önkormányzata 1,1 millió lakosának javasolta otthonaik elhagyását. Bővebben…

Olasz földrengéskutatókat állítottak bíróság elé. Az olasz ügyészség azzal vádolja a hét szakembert, hogy „pontatlan, hiányos és ellentmondásos” információkat szolgáltattak azzal kapcsolatban, hogy alapot adnak-e a riasztás kiadására a L’Aqulia város térségében történt kisebb földmozgások, a több mint háromszáz halálos áldozatot követelő, 2009 áprilisi földrengés előtt. Bővebben…

Három halottja van az Ankara központjában történt autós robbantásnak. A hatóságok még órákkal a robbanás után sem tudták megmondani, hogy mi lehet a háttérben. A gyanú azonban terrorcselekményre utal. Megerősíti ezt az a tény, hogy a rendőrség őrizetbe vett egy nőt, aki a robbanás helyszínének közelében politikai jelszavakat kiabált. Bővebben…

Egy radioaktív rakományt szállító járművet fordítottak vissza az ukrán határőrizeti szervek a Záhony-Csap nemzetközi határátkelőről. A Magyarországról érkező tehergépjármű még szombaton jelentkezett belépésre az ukrán oldalon, amikor az ukrán Állami Környezetvédelmi Felügyelet munkatársainak műszerei a megengedett határérték dupláját meghaladó sugárzást mértek a 15,5 tonnányi rakományban. Bővebben…

Merénylet áldozata lett kedden Burhanuddin Rabbani, Afganisztán korábbi államfője – jelentette be egy rendőrtiszt Kabulban. Rabbani az utóbbi időben a nagy béketanács elnökeként tevékenykedett, ez a testület egy idő óta tárgyalásokat folytat a kabuli kormány ellen küzdő iszlamista felkelőkkel. Bővebben…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik