Nagyvilág

Egységesen kell fellépnie az EU-nak energiaügyekben

Javítani kell az Európai Unión belüli koordinációt energiaügyekben, az egységes fellépés érdekében.

Ezt állapította meg az Európai Bizottság a témáról szerdán Brüsszelben kiadott jelentésében, és mindjárt javaslatokat is tett a jelenlegi helyzet javítására. Kezdeményezte például, hogy az uniós tagállamok tájékoztassák egymást az EU-n kívüliekkel tárgyalás alatt álló energiaügyi megállapodásokról. Az észak-afrikai országokkal az uniónak a bizottság szerint új partnerséget kell kötnie, amelynek ki kell terjednie a megújuló energiával kapcsolatos projektekre is.

A bizottság emlékeztetett arra, hogy az importból származó energia aránya az EU-ban folyamatosan nő: jelenleg az olaj 80 százalékát, a gáz 60 százalékát kívülről szerzi be az unió. Emiatt “az EU érdekeinek hatékonyabb képviseletére van szükség mind a tranzitországokkal, mind az energiatermelő országokkal fenntartott kapcsolatokban”. “Ezzel egyidejűleg a keresletnek és a kínálatnak a globális energiapiacokon tapasztalható új mintái, továbbá az energiaforrásokért folyó, egyre kiélezettebb verseny is szükségessé teszi, hogy az Európai Unió tagállamai együttes erővel lépjenek fel az energiaügyi külkapcsolatok terén” – áll a témáról kiadott közleményben.

Günther Oettinger, a témáért felelős bizottsági tag nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy az EU energiapolitikájának területén az utóbbi években “valós előrelépést sikerült elérni”. Az unió feladata szerinte most az, hogy “Európa energiaellátási biztonságának garantálása és a nemzetközi energiaügyi partnerségek előmozdítása érdekében a nagy belső energiapiacán elért vívmányait a határain túlra is kiterjessze”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik