Nagyvilág

Szabad a kalózok fogságába esett háromgyerekes dán család

Az öttagú családot és két matrózukat fél éve fogták el szomáliai kalózok. Hárommillió dollárt fizettek szabadságukért.

A dán külügyminisztérium közlése szerint a hosszú fogságból szabadult dánok a körülményekhez képest jól vannak, és várhatóan rövid időn belül visszaérkeznek hazájukba. A minisztérium nem tett említést a túszok kiszabadulásának körülményeiről. Egy szomáliai kalóz a Reuters brit hírügynökségnek telefonon nyilatkozva mindazonáltal azt állította, 3 millió dolláros váltságdíjat kaptak a túszokért cserébe.

A világ körüli úton lévő dánokat február 24-én rabolták el a kalózok Szomália partjaitól több száz kilométerre, majd az észak-szomáliai Puntland tartományban tartották fogva. A túszok között volt három, 12 és 16 év közötti gyerek is. A kormányerők március 10-én megpróbálták kiszabadítani őket, de nem jártak sikerrel. A tengeri rablók ezt követően “anyahajójukra”, egy korábban zsákmányolt görög hajóra hurcolták túszaikat.

A dán család 2009 augusztusában indult jachtjával a világ körüli útra, s ez év nyarának végére tervezte hazatérését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik