„Kedves véreim! Nehéz szívvel, de döntöttem: elmegyek a magyar irodalomból. Kivonulok belőle, mert nem bírom már a mucsaiságát, a fasizálódást, azt, hogy szembemegy Európával, magába zárkózik, és nem hajlandó a progresszió útjára lépni. Ráadásul a szakma kiválóságai – mi! – nem és nem kapjuk meg azt a megbecsülést, ami a szellem világító tornyainak kijárna, ehelyett mindenféle Facebook-sztárocskák, bloggerek (bah!) helytelen, a magyar nyelvet megerőszakoló szösszeneteit osztják tovább az olvasók.
Amin egyébként nem csodálkozhatunk: a magyar irodalom kurzusokat átívelő módon mételyeződött, hogy ne mondjam, fasizálódott.
Kezdjük talán a Himnusszal: az „Isten, áldd meg a magyart!” sort Kölcsey szerintem direkt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes személyes kérésére és a KDNP nyomására írta bele.
A másik – az iskolai oktatásban kötelezőként tanult!!! – versben Vörösmarty Mihály azt szögezi le: „Itt élned, halnod kell”. Hát ennyit a szabad mozgás európai elvéről, az ilyen Vörösmartyk miatt marasztalják el – és joggal! – hazánkat az Európai Unióban. Nem beszélve Petőfi Sándorról, aki – jó propagandista módjára – az érzelmeinkre akar hatni, mert nem kell ahhoz a ’68-as eszméken pallérozott elme, hogy belássuk: az „Itthon sokkal jobb ízű énnekem / A fekete, mint máshol a fehér” gondolat teljességgel értelmetlen.
Forrás: Facebook
És akkor ne is beszéljünk arról, hogy a magyar hősideál, Toldi Miklós (egyébként egy Arany János nevű román írta) erőből oldja meg a dolgokat, és akkor csodálkozunk, ha Orbán Viktor kétharmada is ezen az úton jár.
Ilyen olvasmányokat tett kötelezővé a Hoffmann Rózsa.
Hát ezt nem lehet bírni. Elmegyek. A világirodalomban jobb dolgom lesz, a világirodalmat felvilágosult elmék művelik, akik még véletlenül sem négereznek, ha az afroamerikaikról írnak, mint Tamási Áron (egy másik román) az Ábelben, idézem:
„– A maga lelke most tiszta; mondja meg tehát nekem, hogy mi célra vagyunk a világon?
A négernek megmerevedett egy pillanatra az arca, majd hirtelen kacagni kezdett, s kacagás közben folyton azt mondta:
– Furcsa, furcsa, furcsa.
Aztán ismét megmerevedett az arca, mélyen a szemembe nézett, és így szólt:
– Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.
Ahogy ezt kimondta, ismét kacagni kezdett, de nem egészen úgy, mint az előbb, hanem a keserves és az örökké hontalan ember könnyes kacagásával.”
Most mondjátok meg: minek kell négerezni?
Hát szevasztok!” – búcsúzott Demeter Szilárd.
Az író, szerkesztő megjelent kötetei: Tempetőfi naplója (2002), Mondolat (2004), Egérfelügyelő (2005). Demeter Szilárd 1976-ban született Szentegyházán. A Partiumi Keresztény Egyetem oktatója.
Tőkés László a 2011-es Tusványoson az Erdélyi Magyar Néppárt főideológusának nevezte Demeter Szilárdot, aki később kiszállt a pártpolitikából. Akkor a manna.ro a Facebookon kérdezte egyebek közt arról, mikor emigrálna Erdélyből/Romániából? Az író akkor azt felelte, nem tud ilyet elképzelni. Ha emigrálna, inkább befelé, magába emigrálna. Szereti Erdélyt, és zsigerileg imádja Székelyföldet.
