Foci

Messi: Nyolc év, tizenhét trófea

Szinte hihetetlen, de már nyolc éve történt: 2003. november 16-án mutatkozott be Lionel Messi hivatalos mérkőzésen a Barcelona felnőtt csapatában.

Frank Rijkaard volt a gránátvörös-kékek edzője, és ő határozott úgy, hogy Portóban, a későbbi BL-győztes otthonában beveti a 16 éves és 145 napos „Bolhát”.

Ez egy barátságos mérkőzés volt, ezzel nyitották meg hivatalosan az Estádio do Dragãót, a kék-fehérek új, 98 millió euróért épült stadionját. A sors iróniája, hogy a meccsre mégsem a stadionavató miatt emlékszik a világ, hanem Lionel Messi bemutatkozása okán.

A kis argentin három évvel korábban érkezett meg Argentínából a Barca akadémiájára, a La Masiára, mivel a szüleinek nem volt pénzük a hormonkezelésre, amire azért volt szükség, hogy a törpenövésű kis Leóból legalább akkora termetű futballistát csináljanak, akit nem taposnak bele az ellenfelek a pálya gyepszőnyegébe.

Messi a második félidőben lépett pályára Fernando Navarro helyén, és azonnal megmutatta kivételes tehetségét. Gólt ugyan nem rúgott, de két nagy helyzetet is kidolgozott saját maga, s további kettőt a társak számára. A meccset 2-0-ra José Mourinho Portója nyerte, de ennek nincs igazán jelentősége.

Itt a meccs összefoglalója akkori Messi-nyilatkozattal:

Azóta nyolc év telt el, és Messinek annyi trófeája van, mint egyetlen más futballistának sem ilyen fiatalon – tizenhét! Öt spanyol bajnoki cím, egy Király Kupa, három Bajnokok Ligája, két európai Szuperkupa, öt spanyol Szuperkupa és egy klubvilágbajnokság.

És persze két Aranylabda, 2009-ből és 2010-ből, s a 2011-es „csecsebecsének” is ő a favoritja. Mindehhez járul, hogy a napokban rúgta be kétszázadik barcelonai gólját.

Michel Platini, az UEFA háromszoros aranylabdás elnöke éppen a nyolcadik évfordulón jelentette ki: „Messi lesz az első, aki háromnál több Aranylabdát szerez. És csak 27 éves koromban jutottam el a Juventusba, s kezdtem el gyűjteni a trófeákat, Messi még csak 24 éves, és már két Aranylabdája van…”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik