Nagyvilág

Többször is bepanaszolták a gyerekmolesztáló műsorvezetőt

Jimmy Savile (Jimmy Savile)
Jimmy Savile (Jimmy Savile)

A BBC néhai sztárja több mint fél évszázadon át követett el szexuális visszaéléseket kiskorúak ellen.

Több alkalommal is panaszt tettek a 2011 októberében, 84 évesen meghalt Jimmy Savile ellen gyerekmolesztálás miatt, a bejelentéseket azonban nem vizsgálták ki a hatóságok – derült ki a nagy port kavaró ügyről készült feljelentésekből. Savile a brit közmédia valaha volt legnépszerűbb könnyűzenei műsorvezetője volt.

Az eddig ismert több száz eseten túl arra is fény derült, hogy 1969 és 1992 között hatvan beteget zaklatott és erőszakolt meg az angliai Stoke Mandeville kórházban. Ez a kórház több dolgozója számára nyílt titok volt, mégsem tettek semmit ellene.

Savile ellen összesen tízszer tettek panaszt, bár csak egy alkalommal volt szó hivatalos bejelentésről. Viszont egyik panaszt sem vették komolyan az illetékesek. A műsorvezető hírnevét és jótékonysági tevékenységét használta ki annak érdekében, hogy felügyelet nélkül bejuthasson betegekhez. Lányokat, fiúkat, felnőtt férfiakat és nőket is zaklatott és megerőszakolt, köztük egy mandulaműtéten átesett nyolcéves kisfiút, egy 11 éves rákos kislányt, egy terhes asszonyt és egy 19 éves lebénult nőt.

Savile összesen 41 angliai kórházban követhetett el hasonló visszaéléseket. Jeremy Hunt egészségügyi miniszter parlamenti felszólalásában azt mondta, fel van háborodva, hogy Savile azért úszhatta meg büntetlenül tetteit, mert hírességnek számított.

Kate Lampard, a jelentés egyik szerzője annak a véleményének adott hangot, hogy a brit kórházakban még akár ma is előfordulhatnak hasonló esetek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik