(FN, MH) Sok diák eleshet a megközelítőleg tízezer forintnyi szociális ösztöndíjtól az "Esély a tanulásra közalapítvány" alapító okiratának módosítása miatt. Nem pályázhatnak ugyanis a közalapítványi juttatásra azok a hallgatók, akiknek a lakóhelye bekerült a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerbe, amely az ország településeinek egyharmadát foglalja magába. Az alapítóokirat-módosítás egyéb pontatlanságok mellett olyan hibát is tartalmaz, ami miatt a kuratórium nem tudja kiírni a márciusban esedékes pályázati fordulót - mondta a közalapítvány főtitkára. A testület ezért az alapító okirat újabb módosítására tett javaslatot. A Bursa-települések kizárására Szövényi Zsolt, az Oktatási Minisztérium felsőoktatási főosztályának helyettes vezetője szerint azért volt szükség, hogy ne kaphassanak a diákok párhuzamosan kétfajta állami támogatást.
Ajánlott videó
- 12:35 Teljes útzár van az M3-as autópálya hajdú-bihari szakaszán
- 12:27 Elbocsátott hetven embert a palesztinokat segélyező UNRWA, mert azok Izrael szerint kapcsolatban állnak a Hamásszal
- 12:19 Menekülttáborban született az ausztrálok gólszerzője, aki több szempontból is történelmet írt
- 12:02 Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
- 11:58 Időjárás: szupercellák alakulhatnak ki, nem kizárt a piros riasztás sem
- 11:37 130 métert zuhant, meghalt egy 22 éves hegymászó Németországban
- 11:35 Valódi reformokat végrehajtó politikai kormányt szeretne az új román kormányfőjelölt
- 11:05 Paradicsomcsók, bárányhús-installáció és tüntetésrakéták a hét képein
- 10:58 Megőrül az internet a dermesztő megjelenésű török szurkolóért
- 10:37 Az Európai Bizottság kiszámolta, mekkora a hatása a helyreállítási alapnak
- 10:35 Nagy-Britannia feltartóztatott egy orosz tartályhajót, ami az orosz árnyékflotta tagjaként nyersolajat szállított
- 10:09 „Úristen, minket most lecserélnek?” – így érdemes az AI korában manőverezni a munkaerőpiacon
- 10:09 A Könyvhéten mutatkozott be Kele János könyve, a Futball/Hatalom
- 10:06 Borbély Alexandra Nagy Ervinről: Nem akar rendes lenni, most viszont annak kell lennie
- 09:57 Az ország egyik legnagyobb csukáját fogták ki Miskolc közelében
- 03:55 Közleményt adott ki a FIFA a vitatott vb-gól miatt
- 08:01 Fradi-csatár a pályán, máris magyarázkodni kényszerült a FIFA – ez történt a vb harmadik játéknapján
- 09:41 Telex: Feldarabolhatják a TEK-et
- 12:02 Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
- 08:04 Török Gábor: Az elszámoltatás nem lehet négy évre szóló politikai termék
- 07:36 „Riadalomra adhatott okot” – megszólalt a MOMkult a nézőtér süllyedése és Mucsi Zoltán elmaradt előadása kapcsán
- 08:04 80 éves lett Donald Trump: nem minden születésnapi köszöntést tesz zsebre az amerikai elnök
- 07:30 Svájcban arról szavaznak, maximalizálják-e 10 millió főben az ország népességét
- 05:53 Felsültek a törökök, Ausztrália megfricskázta Güleréket
- 06:23 Trump: Vasárnap aláírjuk a megállapodást Iránnal, utána azonnal megnyílik a Hormuzi-szoros
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
