Nagyvilág

Zöld-foki-szigeteki bíborost is kinevezett a pápa

Ferenc és Benedek (ferenc pápa, )
Ferenc és Benedek (ferenc pápa, )

A 20 frissen kinevezett kardinálisból 15 szavazhat majd az új pápáról.

 

Ferenc pápa az új kardinálisok kinevezésére (rendes és nyilvános konzisztórium) az egész világból a Vatikánba érkezett bíborosi kollégium tagjai előtt úgy fogalmazott, hogy minél feljebb jut valaki az egyházi hierarchiában, annál inkább meg kell nyitnia a szívét embertársai felé.

Benedek is jelen volt

“Bíborosnak lenni nem egyszerűen tiszteletbeli címet jelent. “Miként a “kardinális” szó mutatja, a bíboros nem az egyház dísze, hanem az egyház tengelye” – hangoztatta az egyházfő. Arra kérte a bíborosokat, “ne saját érdeküket keressék, hanem legyen erős igazságérzetük, emeljék fel szavukat minden igazságtalansággal szemben, legyenek mindig képesek a megbocsátásra és ne legyenek haragtartók, mivel ez nem illik az egyház emberéhez”.

A Szent Péter bazilikában Ferenc pápa elsőként a bíborosok kinevezésén résztvevő XVI. Benedek nyugalmazott pápát köszöntötte, aki tavaly februárban is jelen volt Ferenc pápa akkori első bíborosokat (hivatalos egyházi szakkifejezéssel) kreáló konzisztóriumán.

 
Fotó: MTI/EPA/Claudio Peri 

Ferenc pápa most húsz bíborosnak adta át a bíborosi süveget, gyűrűt, valamint címtemplomukat is kijelölte. Az öt nyolcvan évnél idősebb bíboros mellett tizenöt a nyolcvan év alattiak száma, akik mostantól részt vehetnek egy esetleges pápaválasztó konklávén. A tizenöt pápaválasztó között az egyedüli Dominique Mamberti volt vatikáni külügyminiszter, az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának prefektusa dolgozik a kúrián, a többiek a világ különböző egyházaiban szolgálnak. Öten európaiak, 3 Ázsiából, 3 Latin-Amerikából, 2 Afrikából és 2 Óceániából érkezett.

53 éves bíboros is lesz

Első alkalommal van bíborosa a Zöld-foki-szigeteknek, az óceániai Tonga-szigeteknek és az ázsiai Myanmarnak. A legfiatalabb új bíboros az 53 éves Soane Patita Paini Mafi a Tonga-szigetekről, a legidősebb, aki nem is tudott eljönni a Vatikánba, a 96 éves kolumbiai José de Jesús Pimiento Rodriguez. Az új bíborosokkal Ferenc pápa vasárnap misét mutat be a Szent Péter bazilikában.

A tizenöt pápaválasztóval a nyolcvan évnél fiatalabb bíborosi testület létszáma 125-re emelkedett. Számuk azonban a következő hónapokban csökkenni fog, mivel több bíboros is betölti nyolcvanadik évét és így elesik pápaválasztó jogától. A jelenlegi pápaválasztói biborosi testület 31 tagját – tavaly és most – Ferenc pápa nevezte ki. Az argentin egyházfő fokozatosan csökkenti a Vatikánban dolgozó, valamint az európai bíborosok eddigi számát, növelve a Vatikántól legtávolabbi “perem-egyházak” súlyát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik