Nagyvilág

USA: Oroszország hitvány magatartást tanúsít

Kemény kijelentést tett az amerikai külügyminiszter és jelezte, Washington szövetségeseivel további szankciókat készül bevezetni Moszkvával szemben.

John Kerry brit kollégájával, Philip Hammonddal tárgyalt, előtte néhány megjegyzést tett a sajtó előtt az ukrán válsággal kapcsolatosan. Úgy fogalmazott: Oroszország az utóbbi napokban pimasz és cinikus módon cselekedett, miután a múlt hét végén nyugati szorgalmazásra életbe lépett a Kelet-Ukrajnára vonatkozó tűzszünet. Azokra a kijevi katonai forrásokból származó pénteki hírekre reagált, amelyek szerint Oroszország harckocsikat és csapatokat küldött Kelet-Ukrajnába.

Hozzátette: az Egyesült Államok “biztosan tudja”, hogy Moszkva közvetlenül beavatkozik az ottani konfliktusba a szeparatisták oldalán. Ezzel – mint Kerry fogalmazott – Oroszország aláaknázta a múlt hét végén bevezetett tűzszünetet. Az Egyesült Államok és szövetségesei “nem fognak belemenni ebbe a játékba”, újabb szankciókat fontolgatnak Moszkvával szemben. “További szankciókról, további erőfeszítésekről tárgyalunk most, és bízom abban, hogy a következő napokban az emberek számára világos lesz, hogy mi nem fogunk belemenni ebbe (az oroszok által folytatott) játékba” – szögezte le Kerry.

Kijelentette: Moszkva roppant hitvány magatartást tanúsít egy másik állam szuverenitásának és területi épségének a rovására. A brit külügyminiszter ugyancsak elítélte azt a szerinte elfogadhatatlan lépést, amellyel Oroszország meghiúsította az ukrán hadsereg és az oroszbarát szakadárok között Minszkben aláírt tűzszüneti megállapodást. “Megtárgyaljuk majd, milyen formában őrizhetjük meg az egységet Európában, és miként alakíthatunk ki egységes álláspontot az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel ebben a kérdésben” – mondta Hammond.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik