Két nap leforgása alatt negyvenezer ember, köztük jogvédők és ellenzékiek írták alá azt az orosz elnöki hivatalhoz benyújtott beadványt, melyben kiállnak egy többgyermekes nő mellett – írja az MTI.
Szvetlana Davidovát két hete vették őrizetbe. A nő meghallott a buszon egy telefonbeszélgetést, aminek nyomán felvette a kapcsolatot az ukrán nagykövetséggel. A külképviseletet arról tájékoztatta, hogy a beszélgetés alapján a háza közelében állomásozó katonai egységet Ukrajnába vezénylik. Egy katona azt mondta a telefonba, hogy kis csoportokban, szigorúan polgári öltözetben utaznak Moszkváig és onan tovább.
Davidovát január 21-én őrizetbe vették, a hatóságok átkutatták lakását, majd megvádolták hazaárulással, ami akár húsz év börtönnel is büntethető. Kedd délután az MTI arról számolt be, hogy a nőt lakhelyelhagyási tilalom mellett szabadlábra helyezték.
A nő hét gyermeket nevel, négy sajátja, három pedig férje előző házasságából való. A legkisebb gyermek csupán két hónapos.