A lépés előfeltétele annak, hogy a képviselők később megfelelő törvényeket fogadjanak el. Az alkotmánymódosítást azonban még a szövetségi államok többségének jóvá kell hagynia.
Eltüntetésnek tekintik a mexikói büntetőjogászok egyebek között azt, amikor az állami biztonsági erők anélkül hurcolnak el civil személyeket, hogy a hozzátartozókat értesítenék az előállított fogva tartásának helyéről.
Mexikóban széles körben elterjedt gyakorlatnak számít az emberek erőszakos eltüntetése, és ebben sok esetben maguk a hatóságok is közreműködnek. Hivatalos adatok szerint mintegy 22 ezer embert tartanak eltűntként nyilván Mexikóban, de emberjogi csoportok szerint a kormány listája meglehetősen hiányos.
Tavaly szeptemberben egyszerre 43 egyetemi hallgatónak veszett nyoma a mexikói Guerrero szövetségi államban. A nyomozás eredményei szerint a hatóságok ellen tüntető fiatalokat a város polgármestere, José Luis Abarca hurcoltatta el helyi rendőrökkel. A rendőrök átadták őket a Guerreros Unidos nevű bűnbanda fegyvereseinek, akik minden jel szerint végeztek foglyaikkal és a holttesteket elégették.
Az eset rávilágított a politikusok, a biztonsági erők és a bűnözők összefonódására is.