Nagyvilág

Orbán miatt magyarázkodtak Párizsban

orbán (orbán, )
orbán (orbán, )

A Le Monde bírálta a francia elnököt, hogy a sajtószabadság ellenségeit is meghívta a Charlie Hebdo-megemlékezésre. Orbánt orosz és török kollégájával együtt emlegették.

Franciaországban annyira kényesek a sajtószabadságra, hogy egészen komoly morgás támadt, amiért olyan politikusok is ott demonstrálnak ma Párizs utcáin, akiket a sajtószabadság ellenségeinek tekintenek. És hogy ez nem valami jelentéktelen hisztiklub problémája, az abból is kiderül, hogy az ügyben az elnöki palota is közleményt adott ki – írta a cink.hu.

A Le Monde szégyenlistáján – indoklással együtt – szerepel Ahmet Davutoglu török miniszterelnök, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, Ali Bongo gaboni elnök, II. Abdallah és Rania, a jordán királyi pár, Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Sameh Choukryou egyiptomi külügyminiszter és Naftali Bennett izraeli gazdasági miniszter.

Orbánt úgy mutatja be a Le Monde, mint akit Európa keményen kritizált a sajtó és annak függetlensége elleni támadásai, illetve a 2010-es médiatörvény miatt. Ezen módosítottak, de az Európa Tanács szerint nem eléggé.

A közlemény azt írja, hogy “Az elnök világosan fogalmazott. Tekintetbe véve, hogy a terrorizmus mekkora világprobléma, mindenkit örömmel fogadunk, mindazokat, akik készek segíteni nekünk, hogy megküzdjünk ezzel a csapással. Ezek a terroristák (…) megtámadták a sajtószabadságot, rendőrökre támadtak és antiszemita bűncselekményeket követtek el. Nem engedhetjük, hogy különbséget tegyünk az országok között és stigmatizáljunk egyeseket. Az összes érintett politikus világosan elítélte a Charlie Hebdo elleni támadást” – fogalmaz a francia elnöki hivatal közleménye. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik