Nagyvilág

Nyilvánosan lefejeztek egy nőt Szaúd-Arábiában

Kardhegy (kard, penge, )
Kardhegy (kard, penge, )

Fájdalomcsillapítót sem kapott, a hatóságok célja az volt, hogy minél jobban szenvedjen.

A szaúdi hatóságok nyilvánosan lefejeztek egy nőt Mekkában – tudósít az Independent. A Szaúd-Arábiában élő, burmai származású Laila Bint Abdul Muttalib Baszimot karddal végezték ki az utcán, négy rendőr fogta le. Hétéves mostohalánya szexuális zaklatásával és megölésével vádolták.

Az esetet videó is megörökítette, melyen az látható, hogy három csapással ölik meg a nőt, aki azt sikítja, hogy „nem én öltem”. A felvételt azóta eltávolították a Youtube-ról különösen felkavaró tartalma miatt.

Mohammed al-Száedi emberi jogi aktivista elmondta: a kivégzések előtt általában fájdalomcsillapítót adnak be, a nő azonban nem kapott, láthatóan az volt a kivégzők célja, hogy minél jobban szenvedjen. A szaúdi belügyminisztérium nyilatkozatot adott ki, melyben azt közölték, hogy az eljárás összhangban áll a bűncselekmény súlyosságával.

Riasztó tendenciának tartják, hogy az idei évnek csak az első két hetében hét kivégzést tartottak a szaúdi királyságban.

Egy szaúdi bloggert, Raif Badawit ezer korbácsütésre és tíz év börtönre ítélték. A korbácsütéseket nem egyszerre hajtják végre – pénteken ötven ütés volt esedékes, de ezt ideiglenesen elhalasztották egészségügyi okok miatt. Badawi bűne az volt, hogy Szabad Szaúdi Liberálisok néven olyan honlapot hozott létre, mely az állam és egyház szétválasztása mellett áll ki.

A lefejezés Szaúd-Arábiában még az emberségesebb kivégzési módok közé tartozik Szaúd-Arábiában, a bíráknak megvan a lehetőségük a megkövezés általi halálos ítélet kiszabására is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik