Nagyvilág

Koncentrációs táborba kerülnének a menekültek

schwertei koncentrációs tábor (schwerte, barakk, koncentrációs tábor)
schwertei koncentrációs tábor (schwerte, barakk, koncentrációs tábor)

Egy németországi önkormányzat óriási botrányt robbantott ki azzal, hogy egy egykori náci haláltábor barakkját jelölte ki a menedékkérők elszállásolására.

Menekültügyi szervezetek élesen kikeltek az ellen a terv ellen, hogy a Németországba érkező menekülteket egy volt koncentrációs tábor barakkjaiban szállásolnák el. Schwerte önkormányzata az egykoron a buchenwaldi haláltábor felügyelete alá tartozó épületet jelölte ki mintegy húsz menekült elhelyezésére. Az 1945-ben bezárt létesítménybe mintegy 700 munkást vezényeltek ki, akiknek vasúti karbantartással kellett foglalkozniuk.

Jogvédő szervezetek szerint az, hogy ilyen helyre kerülnének a menekültek, kifejezetten ízléstelen. A helyi önkormányzat szerint azonban a kijelölt épületben soha nem helyeztek el kényszermunkásokat – ott a harcokban megsebesült katonákat látták el, raktárnak használták és óvoda is működött benne.

Az EU-n belül Németországba érkezik a legtöbb menedékkérő, csak tavaly 200 ezer fő. Ebben a helyzetben az önkormányzatokra hárul a feladat, hogy ideiglenes elszállásolásukhoz helyet biztosítsanak – áll a BBC tudósításában.

Europress / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik