Nagyvilág

A rostocki állatkert összes gólyáját kiirtották

A 11 gólya mellett 23 kacsának is el kellett pusztulnia, mert a madárinfluenza erősen fertőző H5N8-as nyomára bukkantak náluk.

Két további gólya szintén elpusztult már a hétvégén, az állomány maradék kilenc egyedét ezért mind megölték – mondta el Till Backhaus, Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány gazdasági minisztere. Szintén leöltek 23 kacsát, amelyeket a gólyákkal közös röpdében tartottak.

Flamingók és rétisasok is veszélyben

Ha nem mutatkoznak többé a vírus nyomai, az állatkert többi szárnyasának megkímélik az életét – közölte a miniszter.

Udo Nagel, az intézmény igazgatója elmondta, hogy minden, az állatkertben tartott madarat megvizsgálnak. Mintegy 500 madár, köztük 30 erősen védett és ritka faj, például flamingók és rétisasok élnek a rostocki állatparkban. A szárnyasok takarmányát és alomját is átvizsgálják a szakértők.

Nem tudják honnan érkezett

Nagel szerint egyelőre rejtély, hogyan került a vírus az állatkertbe, ugyanis minden madarat istállóépületekben vagy fedett röpdékben helyeztek el. A megfertőződött gólya már 2011 óta élt az állatkertben.

Az intézmény csütörtökön zárva tartott, de pénteken részlegesen megnyitották a látogatók előtt.

Az állatkert körzetében lévő baromfitelepeket, a hobbi madártartók állatait is megvizsgálják, a privát állattartók madarait azonban nem kell megölni, mert a járvány csak egy kis állományban tört ki.

Mecklenburg-Elő-Pomerániában november elején viszont több mint 30 ezer pulykát érintett a madárinfluenza: 2000 állat elpusztult, a többit leölték. Két héttel később a Rügen közelében lévő Ummanz szigetén először mutatták ki Európában vadon élő madárnál – egy récénél – a H5N8 vírusát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik