Nagyvilág

Romániai bányászjárás: eljárás indulhat a volt államfő ellen

bányászjárás (bányászjárás, )
bányászjárás (bányászjárás, )

1990 nyarán a Bukarestbe rendelt Zsil-völgyi bányászok Iliescu hatalmának védelmében szétverték az ellenzéki tüntetéseket, legalább hat halottja volt az erőszaknak.

Bűnvádi eljárást indíthat a román legfőbb ügyészség Ion Iliescu egykori államfő ellen az 1990 júniusi bányászjárás ügyében – tudósít az MTI. A legfelsőbb bíróság hétfői jogerős határozatában hozzájárult a vádemelés nélkül lezárt ügy újranyitásához.

A katonai ügyészség Iliescut más korábbi állami vezetőkkel együtt azzal gyanúsította meg, hogy szándékosan provokáltak ki erőszakos cselekményeket az ellenzékkel való leszámolás érdekében. A bíróság az elévülhetetlen bűncselekmények – szándékos emberölés és emberiesség elleni bűncselekmények – miatt engedélyezte a vizsgálat újraindítását, azt már nem vizsgálják, hogy milyen anyagi károk keletkeztek az erőszakhullám során.

1990. június 13. és 15. között Zsil-völgyi bányászokat rendeltek a román fővárosba, hogy azok „megvédjék” Ion Iliescu hatalmát. A bányászok tüntetőket, diákokat, egyszerű járókelőket bántalmaztak, az ellenzéki pártok székházait feldúlták. Legalább hat ember vesztette életét és több százan megsebesültek.

Tavaly szeptemberben az Emberi Jogok Európai Bírósága a román államot az 1990-es atrocitások kivizsgálására és kártérítés fizetésére kötelezte.

Ion Iliescu jelenleg 85. évéhez közeledik. 1990 és 1996, valamint 2000 és 2004 közt volt Románia államfője, 2008-ban viszont visszavonult az aktív politizálástól. Ennek ellenére az utóbbi években is részt vett az általa alapított és jelenleg kormányon lévő Szociáldemokrata Párt rendezvényein.

Fotó: Europress

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik