Foci

Pintérék emberelőnyben, idegenben nyertek

pintér ádám (pintér ádám, )
pintér ádám (pintér ádám, )

A spanyol bajnokság 2. fordulójában a Zaragoza a közel egy félidőt emberhátrányban focizó Espanyolt győzte le.

A szombati játéknap a Real Sociedad-Celta Vigo mérkőzéssel rajtolt: egy félidő gólcsendje után nagyon összekapták magukat a fiúk, ugyanis a második etapban 12 perc alatt elrendezték a három pont sorsát.

A vendégeknek De Lucas hiába szerzett vezetést a 49. percben, Aggiretxe duplájával nem tudtak mit kezdeni a vigóiak, így mindhárom pontot otthon tartotta a Sociedad.

Nehezebb dolga volt a Pintér Ádámmal felálló Zaragozának, hiszen a vendéglátó Espanyol került előnybe közvetlenül a félidő előtt. Aztán a barcelónaiak saját maguk számára nehezítették meg a helyzetet, hiszen Albint második sárgája után zuhanyozni küldte a játékvezető, így a Zaragoza közel egy teljes félidőt emberelőnyben futballozott. Ezt kihasználva Apono előbb egyenlített, majd a lefújás előtt nem sokkal Helder Postiga megszerezte a győzelmet jelentő találatot a vendégeknek. A magyar légiós kezdőként lépett pályára az összecsapáson, és a 69. percben cserélte le edzője.

Szombat este után madridi éllovasa van a bajnokságnak, ám meglepő módon nem a Real az első, hanem a legkisebb fővárosi csapat, a Vallecano, mely a Betis legyőzésével vette át ideiglenesen az első helyet, míg a Malaga hazai pályán csak 1-1-es döntetlent játszott a Mallorcával.

Eredmények – Primera Division, 2. forduló
Real Sociedad-Celta Vigo 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Agirretxe (54., 61.) illetve De Lucas (49.)

Real Betis – Rayo Vallecano 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Molina (4.) illetve Piti (2.),Carrilho (62.)

Espanyol-Real Zaragoza 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Vazquez (43.) illetve Apono (51.), Postiga (89.)
Piros lap: Albin (50.)

Malaga-Mallora 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Juanmi (77.) illetve Hemed (68.)
Piros lap: Eliseu (90.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik