Foci

Mourinho: Elfogadhatatlan a vereség

jose mourinho (jose mourinho, )
jose mourinho (jose mourinho, )

A Real Madrid vasárnapi kudarca után a csapat vezetőedzője, Jose Mourinho érthetően dühös volt.

Mint azt megírtuk, a Primera Division második fordulójában a Blancók 2-1-re kikaptak a városi rivális Getafétól úgy, hogy az első félidőben még Ronaldóék vezettek. Ráadásul az első körben csak ikszeltek a Valenciával, így a madridiak a lehetséges hatpont helyett mindössze egyet gyűjöttek be.

A vasárnapi produkció láttán Jose Mourinho elfogadhatatlannak nevezte az eredményt és a mutatott játékot, hiszen a Real számára kötelező lenne minden meccsen pontot szerezni, ha meg akarják tartani bajnoki címüket, hiszen a legfőbb vetélytárs, a Barcelona eddig hibátlan.

“Teljesen megérdemeltük a vereséget. Vannak dolgok, amiket nem oszthatok meg a sajtóval, de a játékosaimmal majd megbeszéljük a történteket” – mondta a portugál tréner.

“Az egyetlen következtetés, amit le szeretnék vonni az az, hogy joggal nyert a Getafe ezen az estén.”

Mourinho kitért arra az öt pontra, amivel a katalánok előttük járnak.

“Ez lehetne hat is, ha elveszítjük az első meccset. De csak öt, ami még így is túl sok ha azt nézzük, hogy mindössze hatot szerezhettünk volna eddig.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik