Nagyvilág

Amerikai deszantosok érkeztek Ukrajnába

Ukrajna (ukrajna, )
Ukrajna (ukrajna, )

A feladatuk az, hogy a helyi katonákat képezzék ki. A Kreml szerint az amerikaiak csak bezavarnak az orosz-ukrán helyzetbe.

Geoffrey Pyatt, Washington ukrajnai nagykövete Twitter-oldalán fényképet tett közzé a deszantosok érkezéséről a lembergi (Lviv) repülőtérre. A diplomata szerint a 173-as amerikai deszantos dandár katonái az ukrán Nemzeti Gárda katonáit fogják kiképezni.

Korábban Arszen Avakov ukrán belügyminiszter arról tájékoztatott, hogy 290 amerikai deszantos érkezik a Lemberg melletti javorivi gyakorlótérre, s erről előzőleg Petro Porosenko ukrán államfő állapodott meg Joe Biden amerikai alelnökkel. A kiképzéseken az ukrán Nemzeti Gárda 900 katonája vesz részt. A kiképzések nyolchetesek, és három szakaszban zajlanak háromszáz-háromszáz ukrán gárdista részvételével. Utána hadgyakorlatot tart az ukrán hadsereg.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken azt mondta: az ukrajnai helyzetet és a politikai rendezést ingataggá teszi az amerikai katonai kiképzők megjelenése a kelet-európai országban.

Egy hónappal ezelőtt egy kis létszámú, 35 fős brit katonai egység kezdte meg az ukrán katonák kiképzését a dél-ukrajnai Mikolajivban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik