Nagyvilág

Meghalt a százéves római főrabbi

Rabbi temetés (rabbi, temetés, )
Rabbi temetés (rabbi, temetés, )

Elio Toaff fél évszázadon át irányította a római zsidóságokon

Elhunyt vasárnap Elio Toaff volt római főrabbi. A római zsinagóga már aznap este teljesen megtelt gyászoló tömeggel. Zsidók és nem zsidók is tiszteletüket tették a római zsidó közösséget fél évszázadon át vezető Toaff emléke előtt.

A volt főrabbi április végén töltötte volna be századik évét. Szülővárosában, az északnyugat-olaszországi Livornóban temetik el hétfőn.

“A történelem egyik óriása távozott” – nyilatkozott Riccardo Pacifici, a római zsidó közösség elnöke. Elio Toaff halálhírére Matteo Renzi olasz miniszterelnök is tiszteletét tette a római zsinagógában, ahol több százan gyűltek össze a volt főrabbi emlékére tartott imádságon.

Az 1915-ben született Elio Toaff az egykori livornói főrabbi fia volt. 1943-ban egy olaszországi partizáncsapathoz csatlakozott, amelynek tagjaival együtt a németek elfogták, de sikerült elmenekülnie. A második világháború után először Velence, majd 1951-től Róma főrabbija volt.

Ötven éven át vezette a római zsidó közösséget. 2001-ben vonult vissza és kapta meg a tiszteletbeli főrabbi címet.
Elio Toaff neve II. János Pálnak a római zsinagógában 1986-ban tett látogatásához is kapcsolódik. A lengyel pápa volt az első katolikus egyházfő, aki a római zsinagógába látogatott, és II. János Pált Elio Toaff akkori főrabbi fogadta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik