Nagyvilág

Az Al-Kaida elfoglalt egy repteret Jemenben

Jemen-haboru(960x640).jpg (jemen, )
Jemen-haboru(960x640).jpg (jemen, )

Egy tengeri kikötőt és egy olajterminált is lerohantak.

Elfoglalt az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat arab-félszigeti szárnya egy repülőteret, egy tengeri kikötőt és egy olajterminált csütörtökön Jemen délkeleti részén.

Név nélkül nyilatkozó tisztségviselők arról számoltak be, hogy a szélsőségesek rövid összecsapás után elfoglalták a létesítményeket a dél-jemeni Hadramaut tartomány székhelye, Mukalla mellett. A repülőtér elfoglalása után az al-Kaida fegyveresei könnyűszerrel hatalmukba kerítették a közelben lévő kikötőt és olajterminált. A tájékoztatás szerint a város környékén állomásozó biztonsági erők vezetői elmenekültek.

A dzsihadisták április 2-án lerohanták Mukallát, ahol több mint háromszáz rabot, köztük egy terrorista vezetőt kiszabadítottak egy helyi börtönből. Az AQAP azóta is ellenőrzése alatt tartja a kikötőváros bizonyos részeit, a repülőtér azonban csak most került a hatalmukba.

Jemenben síita húszi lázadók harcolnak a külföldre menekült elnök, Abed Rabbo Manszúr Hádi erői ellen. A húszik visszaszorítása érdekében Szaúd-Arábia kilenc arab ország támogatásával légi hadműveletet indított. Rijád és szövetségesei március 26. óta támadják folyamatosan légicsapásokkal Jemenben a húszik állásait.

A polgárháború eredményeként létrejött hatalmi vákuum mindeközben lehetővé tette az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat arab-félszigeti szárnya számára, hogy még inkább megvesse lábát az arab ország keleti területein. Szakértők szerint az AQAP az egyik legaktívabb szervezete a nemzetközi terrorhálózatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik