Nagyvilág

Fidel Castro egy év után ismét megmutatta magát

A 88 éves korábbi kubai elnök "ereje teljében" ismét megjelent a nyilvánosság előtt, és üdvözölt egy venezuelai delegációt - számolt be szombaton a kubai állami média.

Ez még hétfőn történt, de arra semmiféle magyarázatot nem adott a sajtó, hogy miért csupán öt nap elteltével számoltak be a találkozóról.

Ez volt Castro első megjelenése otthonán kívül, mióta tavaly decemberben Raúl Castro, kubai elnök és Fidel fivére, valamint Barack Obama amerikai elnök bejelentették, a két ország mintegy ötven év után újra felveszi a diplomáciai kapcsolatokat egymással, és Washington megszünteti a szigetországgal szembeni gazdasági embargót.

Fidel Castro ezt megelőzően legutóbb 2014. január 8-án jelent meg a nyilvánosság előtt egy havannai kulturális központ megnyitóján.

A kubai hivatalos sajtó által közzétett képeken a kubai forradalom idős vezéralakja egy autóban ülve, annak lehúzott ablakán keresztül rázott kezet a szigetországba látogató venezuelaiakkal. A harminchárom fős venezuelai delegáció, amely missziós látogatáson járt Kubában, ezután egy iskolában másfél órán keresztül beszélgetett Fidel Castróval.
A Juventud Rebelde című kubai újság szerint Fidel Castro határozott, hosszú kézszorításával és tiszta elméjével mély benyomást tett a dél-amerikaiakra.

A Szovjetunió bukása után az olajban gazdag dél-amerikai ország lett a kommunista szigetország legfőbb szövetségese és pénzügyi támogatója. Fidel Castro közel fél évszázadon át irányította a karibi szigetországot, mielőtt megrendült egészsége miatt 2006. július 31-én átengedte a vezető posztokat öccsének. Nem tudni, hogy az exelnöknek milyen szerepe van a jelenlegi kubai vezetésben. Sokan azt feltételezik, hogy Raúl Castro a főbb döntések előtt kikéri bátyja tanácsát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik