Nagyvilág

Norvég tömeggyilkos: engdjenek szabadon!

A több mint hetven ember életét kioltó oslói mészáros szerint tette csak szükségszerű védekezés volt.

Azonnali szabadon engedését követelte hétfői meghallgatásán Anders Behring Breivik jobboldali szélsőséges, aki tavaly 77 embert ölt meg Norvégiában, öldöklését az ország “kulturális tönkretétele” elleni harc szükséges tettének nevezve. “A kormány székháza elleni támadás megelőző csapás volt a norvég kultúrát és a norvég etnikumot pusztító személyekkel szemben” – közölte a férfi a bíróság előtt.

A 32 éves férfi beismerte, hogy tavaly július 22-én pokolgépet robbantott a norvég kormány épületénél, majd 69 fiatalt megölt a Norvég Munkáspárt ifjúsági táborában az Oslo melletti Utoya szigetén, de nem tartotta bűnösnek magát. “Nem fogadom el bebörtönzésemet. Követelem, hogy azonnal engedjenek szabadon” – mondta Breivik, szórványos nevetést okozva a tömött tárgyalóteremben.

“Mi, a norvég mozgalom tagjai nem fogjuk ölbe tett kézzel nézni, ahogy kisebbséggé válunk a saját országunkban” – jelentette ki az iszlámellenes jobboldali szélsőséges, aki magát a norvég ellenállás képviselőjének nevezte.
Ez volt a multikulturalizmust és Európa “muzulmán elözönlését” ellenző Breivik ötödik meghallgatása, egyben mindössze második nyilvános megjelenése letartóztatása óta. A rendszeres meghallgatásokon a férfi fogva tartásának meghosszabbításáról döntenek.

A meghallgatást jelentős médiafigyelem kísérte, először nyílt lehetőség ugyanis a tömeggyilkos fotózására és filmezésére, miután Breivik beleegyezését adta a róla készült felvételek közléséhez. Az öldöklő halvány mosollyal az arcán, megbilincselt kezeit a magasba emelve jelent meg a tárgyalóteremben, ahol több mint százan foglaltak helyet a túlélők és a halálos áldozatok családtagjai közül.

Büntetőpere április 16-án kezdődik, miután a norvég igazságszolgáltatás múlt csütörtökön elutasította fellebbezési kérelmét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik