Sport

Idióta dolog vérnyomáscsökkentő miatt megbukni

Török Béla bohém srác, igazi nagyvilági vagány. Nagykanállal falja az életet, ahogy egy huszonévei elején járó ifjúhoz illik. Ahogy egy menő vízilabdázóhoz illik. (?) Béla emellett kiváló játékos, a jövő reménysége.

A Szeged pólósát adottságai nagy dolgokra predesztinálják: a magassága megvan a mai gladiátorharchoz (két méter, plusz áfa), irgalmatlanul gyorsan úszik, értők szerint nála stílusosabban senki nem lő a magyar mezőnyben, kész tanulmány, ahogy emelkedik, ahogy hátraviszi a labdát, ahogy elengedi… Mondanám, hogy a korai Kásás Tamásra emlékeztet, ám ez legfeljebb a paraméterekre igaz; az eddig felvonultatott eredménysor már kevésbé. Kásás ebben a korban már túl volt egy olimpiai fellépésen, akadt érme felnőtt világversenyekről, azt a bizonyos „nagy“ Újpestet bevitte a BEK-döntőbe 1996-ban (amit a Dinamo Moszkva elleni negyeddöntő visszavágóján művelt…), satöbbi.

Török eddig nem tört ki a nagy reménység kategóriából, ami kissé gáz, mert London után azokról a posztokról lelépnek a nemzet nagyjai (Kásás és Biros), amelyeken az ifjú szegedi elsőrangúan alkalmazható. Már most ez a legutóbbi doppingügy is mutatja, hogy Bélánk még nincs teljesen készen: holott üdvös lenne, ha 2013-tól nem kizárólag a két Varga fivérre hárulna a magyar vízilabda sorsának alakítása (kis túlzással).

Ám egyelőre nem az a tét, hogy Török esetleg beverekszi-e magát az olimpiai csapatba, hanem az, hogy egyáltalán pólózhat-e az előttünk álló hónapokban. Elég idióta dolog vérnyomáscsökkentő miatt megbukni; hanem ez egy újabb példázat valamennyi élsportolónak, hogy manapság gyakorlatilag ebédet sem lehet rendelni a sportorvos beleegyezése nélkül (ez már nagyobb túlzás). A lényeg összességében mégiscsak az: aki a versenysport kőkemény világában profiskodik – ergo rajta van azon a listán, akit bármikor kereshetnek a doppingellenőrök –, annak minden, a kaján kívüli, a szervezetbe kerülő szer, pirula, kombinált por kapcsán triplázott óvatossággal kell eljárnia. Alapvetés például, hogy olyan palackból/dobozból nem iszunk ásványvizet, üdítőt (sört és unicumot…), amelyet nem saját kezűleg bontottunk fel – ez a nulladik kilométerkő. Aztán bármilyen gyógyszert kapunk be, megkérdezzük a dokit, ez mehet, nincs tiltott komponens benne?

Török itt tévesztett. Orvos írta fel a gyógyszert, úgy gondolta, a doki biztos tudja, mit ad neki. Ám nem minden felcser képzett doppingkontrollilag; ezen a téren a sportolónak kell uralnia a terepet, mégpedig teljes mértékben. A saját teste – a saját karrierje. Senki nem tud úgy vigyázni rá, mint önmaga. Csakhogy Török bohémsága itt köszönt vissza. Meg sem fordult a fejében, hogy ebből baj lehet. Nem az a típus, akinél bármikor is szólna a vészcsengő. A félelem, mint olyan, nincs jelen az életében. Egy szárnyalás az egész – pontosabban volt: eddig. Most egy kicsit lehozták a földre. Szembesülnie kell azzal, hogy felelősséggel tartozik maga iránt, a tehetsége iránt és a csapatai iránt: jobb nem belegondolni, hogy mondjuk kijut az olimpiára, és ott történik meg mindez. Még akár a válogatott eredménye is rámehetett volna, a NOB kérlelhetetlenségét ismerve. Szerencsére, a magyar szűrő jól működik az utóbbi időben, hála Tiszeker Ágnesék profi ellenőrcsapatának. (És persze itt a gyorstalpaló rész: Bélánknak a gyógyszer felírásával egy időben kellett volna kérnie az úgynevezett TUE-engedélyt, amit az adott medicina tiltólistás hatóanyagára állítottak volna ki, azaz onnantól kezdve legálisan szedhette volna; utólag már hiába írta fel az ellenőrzés idején.)

Vélem, jó lecke ez neki. Remélem, nem tiltják el. És ugyanezzel a lendülettel felgyorsulhat az a folyamat, amit úgy mondanak: benő a feje lágya. Ráférne. És a sportág jövőjére tekintettel mondhatom: ránk férne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik