Nagyvilág

Hátsójukat mutatták az ukrán elnöknek afganisztáni veteránok

Vezényszóra hajtottak végre hátraarcot az ukrajnai afganisztáni veteránok Viktor Janukovics államfőnek egy állami megemlékezésen.

 

Vezényszóra hajtottak végre hátraarcot az ukrajnai afganisztáni veteránok, mialatt Viktor Janukovics államfő az afganisztáni kivonulás emléknapján megkoszorúzta az internacionalista katonák kijevi emlékművét.

 

Afganisztáni veteránok háttal egy kijevi ünnepségen
Fotó: Palkó István/Hír24

Több száz, katonai díszegyenruhába öltözött afganisztáni veterán gyűlt össze szerdán az ukrán fővárosban, ahol ezen a napon méltatták az afganisztáni kivonulás, illetve a külföldi harctereken hősi halált halt katonák emlékét. Amikor Viktor Janukovics ukrán elnök a helyszínre ért, és koszorújával az emlékműhöz lépett, az egykori katonák egy határozott „Hátra arc!” vezényszóra sarkon fordultak, és a hátsó felüket mutatták az államfő felé. A veteránok még a sapkáikat sem vették le az ukrán nemzeti himnusz elhangzásakor.

Az afgán veteránok szövetségének szóvivője később elmondta, hogy az egybegyűlt egykori katonák ily módon kívántak tiltakozni az ellen, hogy először az ukrán kormányzat fordított hátat nekik azzal, hogy a közelmúltban jelentősen megkurtította a háborús veteránoknak járó kiemelt nyugdíjakat és egyéb járandóságokat.

Az Afganisztáni Veteránok Szövetsége egy rendkívül jól szervezett és egységes társadalmi-jogvédő szervezetet képez Ukrajnában. A múlt év őszén – az ukrán nyugdíjreform megszavazása idején – az ország parlamentjének környékén többször is heves összecsapásokra került sor köztük és a kivezényelt rohamrendőrök között. A hírek szerint a tömegoszlatásban részt vett rendfenntartók közül sokkal többen kerültek kórházba, mint a tiltakozók soraiból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik