Nagyvilág

Kína meghirdette kulturális ötéves tervét

Kína átfogó kulturális reformot indított, amely az eddig nyilvánosságra hozott részletek alapján legalább annyira lesz hatással a kínaiak hétköznapi életére, amennyire az ország kulturális befolyását hivatott erősíteni a világban.

A reform kidolgozói kinyilvánították, hogy a megújulás a szocialista értékek hangsúlyait tükröző szemlélettel, a kulturális szolgáltatások területén a színvonal növelésének céljával történik.

Ez világlik ki azokból a dokumentumokból, amelyeket most tett közzé a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága (KKP KB) és a kormány, s amelyek a 2011-ben kezdett ötéves tervhez kapcsolódó reform alapelveit, céljait és főbb irányait tartalmazzák.

A kiadott vázlatos terv például a szocializmusból eredő lényegi értékek megerősítését szolgáló filozófiai és más társadalomtudományi kutatásokat szorgalmaz. Olyan projektek megvalósítását kezdeményezi, amelyek az úgynevezett feltörekvő ágazatokban rejlő potenciált használják ki, így a digitális publikációk és a mobil multimédia adta lehetőségeket.

A kormány nagyobb támogatást ígér a közepes és kis kulturális vállalkozásoknak, illetve olyanoknak, amelyek saját szellemi tulajdonjogú termékekkel rendelkeznek. Nagyobb figyelmet kapnak a független kutatások, s elő kívánják segíteni, hogy a tudományos kutatási eredményekből a leggyorsabban keletkezzen kézzelfogható termék.

A program része, hogy a közcélú, nyilvános kulturális szolgáltatások működtetőit, mint például a múzeumokét, a galériákét, a könyvtárakét arra fogják ösztönözni, hogy tegyék ingyenessé azokat. A kisebbségekhez tartozók, a fogyatékkal élők és más különleges csoportok körét külön is segíteni fogják a szolgáltatások könnyebb elérésében.

A tervekben külön is foglalkoznak a városi és a vidéki kulturális fejlettségi szint közötti különbség csökkentésével, az elszigetelt térségek – benne a középső és nyugati országrész – fejlesztésével.

A konkrét, megvalósításra váró célok sorában szerepel, hogy a vidéki lakosságot 2015-ig összesen 50 ezer mozival, mobil vetítési lehetőséggel látják el, biztosítva, hogy az ország minden faluja legalább egyszer egy hónapban vetítés helyszíne legyen. Ugyanerre a határidőre a rádió- és tévésugárzási lefedettséget 99 százalékosra kívánják bővíteni.

A döntéshozók a vándormunkások százmilliós rétegére vonatkozóan azt szeretnék elérni, hogy bekapcsolódhassanak a városi szolgáltatások rendszerébe, s számukra non-profit rendezvények szervezését is fogják ösztönözni.

Ami a kínai kultúra exportját és az ország kulturális befolyásának növelését illeti, Kína ösztönözni kívánja kulturális termékeinek globális hozzáférhetővé tételét, a kulturális cseréket és az együttműködést más országokkal.

A kínai kormány elő kívánja segíteni a kulturális termékek külföldi piacra jutását úgyis, hogy nagyobb vállalatokat, illetve projekteket fog finanszírozni. Exporttámogatást kapnak a kínai könyvek, a filmek és a játékok, más művek esetében az idegen nyelvekre fordítást segítik elő.

Egyes területeken lehetővé teszik külföldiek számára a kulturális beruházásokat. Olyan modern technikákat is keresnek, amelyekkel még vonzóbbá tehetik a kínai kultúrát a nemzetközi porondon.

“Egy közepesen virágzó társadalom létrehozásához és a kínai sajátosságokkal rendelkező szocializmus fejlesztéséhez szükség van a kulturális jólétre” – állapítja meg a KKP Központi Bizottsága határozatának megfelelően most kiadott iránymutatás. A legfőbb párttestület tavaly októberi ülésén született döntés a “puha erő” körültekintő felépítésének szükségességéről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik