Nagyvilág

Nyomoz a Vatikán

vatikán (vatikán, róma)
vatikán (vatikán, róma)

Újabb személyeket hallgattak ki, de nem történt újabb letartóztatás a vatikáni kiszivárogtatások, azaz a Vatileaks ügyében.

A Pietro Bonnet vatikáni vizsgálóbíró vezette eljárásban több személyt is meghallgattak, de továbbra is kizárólag a pápa komornyikja, a pénteken letartóztatott Paolo Gabriele van a pápai állam fogdájában. Federico Lombardi szentszéki szóvivő azt mondta, hogy Gabriele együttműködik, “széles körű és gyümölcsöző” segítséget nyújtva. Hozzátette, nem felel meg a valóságnak az a hír, miszerint az inas vatikáni otthonában megcímzett borítékokat találtak volna, bennük a bizalmas vatikáni iratokkal.

A La Stampa értesülései szerint a Vatikánban “mindenki tudja, hogy a komornyik nem cselekedhetett egyedül”.  A tekintélyes vatikáni forrásokkal bíró napilap úgy tudja, húsz személyt gyanúsítanak azzal, hogy az utóbbi hónapokban részt vett a bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatásában.

A Corriere della Sera egy vatikáni bíboros szavait idézte, miszerint a felelősök azonosítása után az egyház lépni fog, de “nem a vihar kellős közepén, mivel ez nem illik az egyház stílusához, hanem hónapok, akár egy év múlva, akinek szeme van látni, észre fogja venni”. Az újság közölte, hogy az olasz hírügynökségeknek egy nő telefonált a Vatikánból információkat szolgáltatva.

A szegényeket és betegeket gondozó Capodarco közösség vezetője azt mondta, peremterületen dolgozó papként szégyelli a Vatikánban zajló intrikákat. “Letartóztatták a szerencsétlen inast, miközben a pedofil papokkal ezt nem tették meg” – hangoztatta.

A La Repubblica szerint a Vatileaks ügy elvonja a figyelmet a legfontosabb játszmáról: Ettore Gotti Tedeschi, az IOR vatikáni bank elnökének eltávolítása után az utód kinevezéséről zajlik a harc Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár és az Angelo Bagnasco, az olasz püspöki kar titkára vezette bíborosok között. Ha Bagnasco győz, Bertonénak távoznia kell.

A vatikáni szóvivő szerint egyetlen bíborost sem gyanúsítanak a Szentszék titkos iratainak kiszivárogtatásával. Lombardi kisebbíteni igyekezett a botrány súlyát, “eltúlzottnak” minősítve azokat a véleményeket, hogy az ügy a pápai állam belső hatalmi harcaival függ össze. Annyit azért elismert, hogy a botrány “természetesen árthat az egyháznak”.

A vatikáni rendőrség pénteken őrizetbe vette a pápa személyi inasát, a 46 éves Paolo Gabrielét, és még aznap kihallgatták. A sajtóhírek szerint lakásán vették őrizetbe, ahol családjával együtt élt, és ahol a rendőrség “tekintélyes mennyiségű” bizalmas iratot talált.

Az elmúlt hónapokban a kiszivárogtatási botrány a sajtóban – a WikiLeaks kiszivárogtató portál mintájára – a Vatileaks elnevezést kapta. Eszerint ismeretlenek bizalmas szentszéki iratokat adtak át az olasz médiának, köztük XVI. Benedekhez intézett leveleket és faxokat, valamint tárgyalási javaslatokat.

Egyes dokumentumok a Vatikánban tapasztalható korrupcióról, kontár irányításról, a szentszéki megrendeléseknél alkalmazott nepotizmusról és a Vatikán bankjának nevezett IOR vezetésében meglévő széthúzásról szólnak.

A Vatikán a múlt hónapban bizottságot állított föl, hogy kivizsgálja, hogyan jutottak el bizalmas információk az olasz sajtóhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik