(MTI-eco)A munkanélküliségi ráta májusban és a márciustól májusig tartó három hónap átlagában is 5,7 százalék volt , ami a háromhavi átlag tekintetében 0,8 százalékpontos csökkenés az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A munkanélküliek száma a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet módszertana szerint májusban 232 ezer volt, 35 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A foglalkoztatottak száma május végén 3,847 millió volt, szemben a tavaly május végi 3,811 millióval. A nyilvántartott munkanélküliek között 115,3 ezren kaptak munkanélküli járadékot május végén, 71,1 ezren jövedelempótló támogatásban, 71,6 ezren pedig rendszeres szociális segélyben részesültek A munkanélküliek 46,3 százaléka keresett egy éve, vagy annál régebben állást, a tartósan munkanélküliek aránya 3,2 százalékponttal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A munkanélküliség átlagos időtartama 15,9 hónap volt, valamivel rövidebb, mint egy évvel ezelőtt. A 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája 10,5 százalékos volt, 0,8 százalékpontos csökkenést mutat az előző év azonos időszakához képest.
A Központi Statisztikai Hivatal honlapja >>
Ajánlott videó
- 08:37 Elképzelhetetlen összeget nyert valaki lottón Arkansasban
- 08:15 Horváth Éva: Sikerült teljesítenem a célom, miszerint karácsonyra járni fogok!
- 08:00 A Hitler győzelmét elképzelő sci-fi írótól a magyar űrkutatás elfeledett zsenijéig – őket is bemutattuk az Ismeretlen magyarokban
- 07:57 György herceg már beérte magasságban édesanyját, Katalin hercegnét
- 07:54 „Alakul a csapat” – Orbán Viktor focimezes unokákkal fotózkodott karácsonykor
- 07:39 Élő adásban volt a tiktoker vezetés közben, ekkor gázolt halálra egy férfit
- 07:31 Rúzsa Magdi: Egészen másként ünneplek most, amióta gyerekeim vannak
- 07:04 Pető Péter: Boldog karácsonyt az újságírásnak, amely majdnem meghalt, de visszatérhet a lelke
- 06:50 Egy vödör vízbe fulladt egy kislány Brazíliában
- 06:48 Pénteken újra láthatjuk majd a Napot
- 06:40 Trump: Az Államok „erőteljes és halálos csapást” mért Nigériában a „terrorista söpredékekre”
- 06:06 Visszavonul Bródy János, a dátumot is megnevezte
- 05:57 Egy anyuka szerint a futár ellopta a fia karácsonyi ajándékát
- 05:30 Kvíz: Panettone, Julskinka, Stollen – tudod, honnan származnak ezek az ünnepi fogások?
- 22:03 Rekordmértékű eső, áradások, földcsuszamlás, halálos áldozatok – a karácsony mérlege Kaliforniában
- 19:52 Ezek a hatoslottó e heti nyerőszámai
- 07:54 „Alakul a csapat” – Orbán Viktor focimezes unokákkal fotózkodott karácsonykor
- 19:15 Az Európa Liga-címvédőhöz igazoló légiós a súlyos anyagi gondokkal küzdő Dunaújváros kilencedik távozója
- 20:15 Magyar Péter úgy érzi, készen áll
- 18:35 20 éve velünk vannak a Chuck Norris-viccek – így indult hódító útjára a világ egyik legismertebb mémje
- 19:36 Hadházy szerint Krisztus urunk biztosan nem örül annak, hogy kampánycélokra használják a szülinapját
- 16:47 Újvidéki tragédia: megszüntették a büntetőeljárást a volt építésügyi miniszter ellen
- 07:04 Pető Péter: Boldog karácsonyt az újságírásnak, amely majdnem meghalt, de visszatérhet a lelke
- 19:11 Előzetest kapott A Bridgerton család negyedik évada
- 19:58 Hanuka bárzongorára: boldog ünnep – nincs ebből sok a zsidóknak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
