Nagyvilág

Ausztria a többiekkel együtt értünk aggódik

Az osztrák kormány osztja más európai kormányok Magyarországgal kapcsolatos aggodalmait.

Az osztrák kormány osztja más európai kormányok Magyarországgal kapcsolatos aggodalmait és támogatja a kötelezettségszegési eljárásokat, ezzel egyidejűleg közös megoldásra törekszik – jelentette ki a bécsi külügyminisztérium államtitkára szerdán este az ATV osztrák televízió műsorában.

Wolfgang Waldner a kerekasztal-beszélgetésen hangsúlyozta, hogy Magyarország nagyon fontos ország Ausztria számára, az osztrák kormány ezért szoros figyelemmel kíséri a szomszédos ország történéseit. “Meg kell mondanom, hogy osztjuk európai barátaink, az európai kormányok aggodalmait, és támogatjuk a kötelezettségszegési eljárásokat” – mondta. Kijelentette egyúttal azt is, hogy Bécs párbeszédre és közös megoldásra törekszik, kétoldalú és uniós keretben is.

Az államtitkár az eddigi magyar jelzések alapján nem számol uniós szankciókkal, és bízik benne, hogy sikerül megoldást találni.

Waldner beszámolt arról, hogy az elmúlt hónapokban számos osztrák-magyar találkozó zajlott. Elmondta azt is, hogy pénteken Michael Spindelegger osztrák alkancellár Budapestre utazik, ahol Orbán Viktor miniszterelnökkel és Martonyi János külügyminiszterrel találkozik.

TGM: autoriter állammá alakultunk

Tamás Gáspár Miklós filozófus annak a nézetének adott hangot, hogy Magyarország autoriter állammá alakul át. Mint kifejtette, ez többek között korlátozott szabadságjogokat és befolyás nélküli ellenzéki tevékenységet jelentene. Úgy vélekedett, Magyarországon nem lehet többé a hagyományos értelemben vett liberális demokráciáról beszélni, mert nincsenek független intézmények.

Kijelentette, a nemzetközi sajtóban a kormánnyal szemben zajló “nagy kampányt és politikai támadásokat” “nem egészen egészségesek és nem egészen hasznosnak” tartja. Ezek nacionalista reakciót váltottak ki Magyarországon – mondta. Mint kifejtette: az együttérzést és a szolidaritás kinyilvánítását rendben lévő dolognak tartja, a zsarolást és fenyegetést ellenben “nem kedveli”. Tamás Gáspár Miklós szerint a nacionalista hullám a kormány ellen is irányul, ugyanis a szélsőjobboldalt erősíti. Kitért arra is, hogy jelenleg a demokrácia gyakorlása és a hiteles döntések egyedüli keretének továbbra is a nemzetállamot tartja. “Nem a nemzetközi intézményeknek köszönhetően fogunk megszabadulni Orbán Viktortól, a magyar nép maga fogja ezt megtenni” – fogalmazott.

Szalay-Bobrovniczky Vince bécsi magyar nagykövet a Magyarország elleni három kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban elmondta, Orbán Viktor az Európai Parlamentben tartott felszólalásában jelezte, hogy Magyarország minden témában kész az egyeztetésre és megegyezésre törekszik. A diplomata visszautasította a műsorban a magyar ellenzék véleményeként idézett kijelentést, miszerint Magyarország diktatúra felé halad. A Jobbikról szólva kijelentette, hogy elfogadhatatlannak tartja az uniós zászló égetését.

A bírák nyugdíjkorhatárának leszállítására vonatkozó bizottsági bírálattal kapcsolatban a nagykövet kijelentette, a korhatár egységesítése zajlik, nem csak a bírákra vonatkozóan. Mint mondta, a kormány inkább technikai jellegűeknek tekinti a bizottság észrevételeit. Egyetértett Tamás Gáspár Miklóssal abban, hogy Magyarországon nagyon rossz a szociális helyzet, visszautasította viszont azt, hogy az ország államcsőd szélén állna. Visszautasította azt a véleményt is, hogy sérül a sajtószabadság Magyarországon.

Erhard Busek, a konzervatív Osztrák Néppárt volt politikusa, egykori alkancellár úgy vélekedett, az osztrák diplomácia törekvései ellenére döntő kérdésekben még nem született eredmény. A helyzet az osztrák vállalatok szemszögéből egyelőre nem javult, éppen ellenkezőleg – mondta. A volt politikus szerint a helyzeten segíthetne a magyar kormány álláspontjának bemutatása és “sok párbeszéd”. Az Európai Parlament sikere Busek szerint, hogy legalábbis a nyilatkozatok szintjén elérte, hogy ez a párbeszéd megvalósuljon. Busek annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az IMF-nek segítenie kell Magyarországon, az ellenkező eset “katasztrofális” volna. Kijelentette, nem tartja szerencsésnek Orbán Viktornak azt a kijelentését, miszerint a kormány “az erőnek, és nem az érveknek” enged. Elmondta, az volt a várakozása az Orbán-kormánnyal szemben, hogy “bölcsebb” gazdaságpolitikát folytat. Mint mondta, a jövőre nézve is ezt várja.

A vita résztvevői egyetértettek abban, hogy ha az unió a várakozásaikkal ellentétben mégis szankciókról döntene, ezek nem érnék el azt az eredményt, ami a céljuk volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik