Nagyvilág

Földrengés volt a perui Icában

Mintegy hatvan ember sérült meg könnyebben hétfőre virradóra Peru középső, tengerparti részén egy 6,2-es erejű földrengésben - közölték a helyi hatóságok.

A Limától 300 kilométerre délre lévő Ica város körzetében, a kórházakban és az orvosi ellátó helyeken 60 sérültet számláltak össze, legtöbbjük töréses, illetve zúzódásos sebesüléseket szenvedett, annak következtében, hogy elestek, vagy rájuk esett valamilyen tárgy – mondta egy helyi elöljáró és egy kórházi orvos. Rövid időre a vezetékes telefon-összeköttetés is megszakadt – közölte a polgári védelem. Néhány labilis építményen repedések keletkeztek.

A perui geofizikai intézet mérése szerint a 6,2-es erősségű rengés epicentruma Icától 47 kilométerre délnyugatra, fészke pedig 48 kilométeres mélységben volt. Cunamiriadót nem rendeltek el. Ebben a térségben 2007 augusztusában egy 7,9-es erősségű földrengés több mint 500 ember halálát okozta. A természeti csapás károsultjainak a száma 200 ezer volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik