Nagyvilág

Brüsszel újra Orbánra vár

unios-zaszlo(210x140)(1).jpg (uniós zászló, )
unios-zaszlo(210x140)(1).jpg (uniós zászló, )

Az Európai Bizottság szóvivője üdvözölte Matolcsy György bejelentését arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kikerül a tranzakciós illeték hatálya alól.

A tranzakciós illeték szabályainak módosításáról a szóvivő azt mondta: “reméljük, hogy ez (a szándékbejelentés) késlekedés nélkül olyan módosítási javaslat formáját fogja ölteni, amely megváltoztatja az erre vonatkozó törvényt, és azt a közeli napokban el fogják fogadni”. A szintén pénteken bejelentett „egyenlegjavító program valamennyi elemét tüzetesen elemzi Brüsszel, de arról csak november 7-én adnak értékelést, amikor közzéteszik az egész unióra vonatkozó gazdasági előrejelzést – tette hozzá. .

Az EU/IMF-tárgyalások kapcsán Olivier Baily azt mondta: a Bizottság még csütörtökön válaszolt a magyar kormány korábbi levelére, így most “a magyar félen a sor”. Emlékeztetett arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap már levélben reagált az IMF/EU-küldöttség nyári észrevételeire született magyar válaszokra. Így most már a magyar fél előtt is ismeretesek mind az IMF, mind az EU észrevételei. A szóvivő egyelőre nem tudta megmondani, hogy mikor folytatódhatnak Budapesten a konkrétabb tárgyalások. Az IMF magyarországi irodájának vezetője szintén jelezte: nincs még időpont a nemzetközi hitelezők és a magyar hatóságok közötti budapesti egyeztetések folytatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik