Nagyvilág

Nyolc évig bujkált Magyarországon egy brit pedofil

pedofil (pedofil)
pedofil (pedofil)

A 44 éves férfit egy évig tartó börtönbüntetésre ítéltek Londonban, miután önként hazatért magyarországi „önkéntes száműzetéséből”.

Adam Barkert – a hazájában egykor igen népszerű, 2005-ben elhunyt brit színész, humorista és publicista, Ronnie Barker fiát – még 2003-ban vették őrizetbe, miután londoni otthonában lefoglalt számítógépén összesen 1675 gyermekpornó-felvételt – fotókat és videókat – talált a rendőrség. A BBC pénteki beszámolója szerint Barkert annak idején óvadék ellenében szabadlábra helyezték, ám 2004-ben Budapestre utazott, és csak az idén nyáron tért haza Londonba, ahol önként jelentkezett egy rendőrőrsön.

A pénteki tárgyaláson védője kifejtette, hogy Adam Barker nyolc évig “magányos, elszigetelt, saját magára rótt száműzetésben” élt Magyarországon, hogy “erősítse önfegyelmét és akaraterejét”. Az ügyvéd szavai szerint a vádlott elszigetelt magyarországi életét jellemzi, hogy még szülei időközben bekövetkezett haláláról is csak nemrégiben értesült.

A vád szerint Barker az idén nyáron azért tért haza, mert elfogyott minden pénze. Szüleitől kétmillió font (710 millió forint) vagyont örökölt, de ehhez magyarországi bujkálása közben nem férhetett hozzá.

Adam Barkert – aki vita nélkül elismerte bűnösségét – pénteken az ügyében eljáró londoni koronabíróság egy év börtönre ítélte, és elrendelte, hogy neve tíz évig szerepeljen a szexuális bűncselekményt elkövetők nyilvántartásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik