Nagyvilág

Katonákat tartóztattak le egy afganisztáni gyilkosság gyanújával

A brit katonai rendőrség letartóztatta a brit haditengerészet hat katonáját azzal a gyanúval, hogy Afganisztánban meggyilkoltak egy fegyveres lázadót. Az afgán védelmi minisztérium szóvivője üdvözölte az intézkedést.

A brit védelmi minisztérium szűkszavú londoni közleménye szerint a letartóztatások egy tavalyi incidenssel vannak összefüggésben, amely egy fegyveres összecsapást követett.

A tájékoztatásból nem derülnek ki további részletek, de a közlemény azt még megjegyezte, hogy polgári személyeket az eset nem érintett.

A letartóztatások tanúsítják azt az eltökéltséget, amellyel a minisztérium és a fegyveres erők biztosítani igyekeznek, hogy a külföldre vezényelt brit katonák a bevetési szabályoknak megfelelően cselekedjenek – áll a közleményben.

Ez az első eset, hogy brit katonákat vesznek őrizetbe afganisztáni tevékenységükkel kapcsolatban.

Az afgán védelmi minisztérium szóvivője pénteken üdvözölte a hat brit katona letartóztatását. “Ez jó lépés, amely lényegesen hozzájárulhat ahhoz, hogy az afganisztáni veszteségeket, különösen a civil áldozatokat elkerüljük” – mondta Mohammad Zaher Azimi. Fontos, hogy a brit és a többi NATO-katona tiszteletben tartsa a háborúkra vonatkozó jogot – hangsúlyozta a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik