Tudomány

Játék közben halt meg sok gyerek

A kis Christiana sársüti készítése közben fulladt vízbe. Nicholas késsel a kezében futott, és megbotlott... A játék közben történt gyerekbalesetek ma is szinte ugyanazok, mint fél évezreddel korábban.

Kutatók több mint kilencezer, az 1500-as évekből származó iratot vizsgáltak át Angliában, hogy megtudják, milyen veszélyek leselkedtek a gyerekekre játék közben. Szinte ugyanazok, mint manapság.

A főúri származású George Detre 1569. május 17-én délután két órakor mostohaapja, a norfolki herceg palotájában ebédelt díszes társaságban. Mint az hétéves gyerekekkel gyakran előfordul, George is megelégelte a felnőttek véget nem érő fecsegését, és otthagyta az unalmas társaságot. Felfedező útján egy 140 centi magas, két méter hosszú fa lovat talált az egyik helyiségben – olvasható a Múlt-kor.hu-n.

Halálos sársüti

Nyomban a hátára akart pattanni- ám túl magas volt. Kerített hát egy piszkavasat, azzal próbálta térdre kényszeríteni a “paripát”. A ló egyik lába kitört, a nehéz fadarab pedig a gyerekre dőlt. George azonnal életét vesztette. Halálának komoly következményei lettek: nagybátyja és mostohaapja harcba szállt a Dacre család földjeiért.

Christiana Jelyan paraszti sorból származott, játékai is egyszerűbbek voltak. A hároméves kislány egy árokparton, a sárban ücsörögve sársütiket sütött, amikor megcsúszott, és beleesett a vízzel teli gödörbe. Sok gyermek fulladt vízbe virágszedés közben, amikor magáról megfeledkezve véletlenül beleesett egy tóba, vagy folyóba.

Kalapácsot rántott a fejére

Ma is minden szülő rémálma, amikor a gyerek megkaparint egy kést. Az ötéves Nicholas Braunche is ezt tette: futkározás közben az asztalról kapta fel a veszélyes eszközt. Rohant is tovább, ám megbotlott öccse bölcsőjének a lábában, a kés pedig átszúrta a torkát. Képtelenség volt megmenteni az életét.

Sok gyerek hunyt el állatok okozta sérülésben, egy kétéves kislánnyal például egy csikó rúgása végzett. Volt olyan is, amikor libát kergetett egy fiú egészen egy kis tóig, ahol a liba úszni kezdett, ő viszont elsüllyedt. Ugyancsak teljesen értelmetlen halált halt a kis Robert Alcocke: apja kovácsműhelyében játszott a társaival, amikor egy kaszával hadonászva leverte a szekrényről a súlyos kalapácsot. Pont a fejére esett.

További részletekért és érdekes történelmi témákért kattintson a Múlt-kor.hu-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik