Nagyvilág

Elkezdődött a mekkai zarándoklat

mekka (mekka)
mekka (mekka)

Szerdán kezdődik a haddzs, a mekkai zarándoklat. Idén is több mint hárommillió muszlimot várnak Mekkába, hogy teljesítsék az iszlám ötödik pillére által meghatározott vallási kötelezettségüket.

Már több mint másfél millió hívő érkezett a szent városba, hogy eleget tegyen kötelezettségének, a Muzulmán vallás ugyanis minden hívője számára előírja, hogy ha megengedheti magának, életében legalább egyszer zarándokoljon el a Mohamed próféta szülővárosában őrzött Kába-kőhöz.

A zarándoklat során a hívők rituálék sorozatán vesznek részt, melyek sorrendjét a hagyomány határozza meg.  Kedden a zarándokok teljesítették a haddzs első állomását, vagyis a Kába-kő hétszeri körbejárását. A Kába körbejárását nevezik tawafnak. A tawaf után következik az ima Ábrahám helyén, mely a mecsetben található, majd az ima után hétszer körbesétálnak a mecsetben található két domb között, majd egész nap imádkoznak. A naplemente után átmennek az innen hét kilométerre található Muzadlifahba, itt töltik az éjszakát és kavicsokat gyűjtenek a következő napi rituáléhoz, vagyis az ördög megkövezéséhez Minában.

A rituálé során a zarándokok hét követ dobnak az ördögöt szimbolizáló szikla felé. Ugyanezen a napon állatáldozatot mutatnak be Istennek, mely jelképezi Iszmaíl megkötözését. Az ünnep napján, vagy a következő napon a zarándokok visszamennek Mekkába, újra elvégzik a tawafot, levetik az ihrámot, lenyíratják hajukat és levágják körmeiket, majd visszatérnek Minába és az utolsó három napot ott is töltik, majd az utolsó napon visszatérnek Mekkába, még egyszer, utoljára körbejárják a Kábát

Ajánlott videó

Olvasói sztorik