Nagyvilág

Banki csalókat lepleztek le Romániában

Mintegy ötven embert, közöttük magas rangú román tisztviselőket és egy bankvezetőt, a BRD-nek, a Société Générale francia bank romániai leányvállalatának igazgatóhelyettesét is őrizetbe vették Romániában. Azzal vádolják őket, hogy egy nagyszabású banki csalásokat elkövető hálózat tagjai voltak.

A bűnszervezet által okozott kár értéke eléri a 22 millió eurót.

2010 és 2012 között a bűnszervezet tagjai hamis iratokkal 40 kölcsönt szereztek 16 romániai bankfiókban – áll az ügyészség szervezett bűnözés elleni részlegének közleményében. A vád szerint a bűnözők törvénytelen úton megkapták a gazdasági minisztérium engedélyét több beszerzési programhoz.

A BRD, Románia második legnagyobb bankja bejelentette, hogy az események nem befolyásolják tevékenységét, és továbbra is kész a hatóságok rendelkezésére bocsátani minden szükséges információt.

A gazdasági minisztérium azt közölte, hogy a nyomozás lezárásáig ideiglenesen felfüggesztette állásából több, az ügyben érintett tisztviselőjét.
A következő napokban várhatóan mintegy száz embert hallgatnak ki az ügyben – közölte az ügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik