Foci

Hátrányba kerültek az esélyesek

real betis (real betis, )
real betis (real betis, )

A spanyol Király-kupa csütörtöki játéknapján a Levante és a Betis is kikapott, igaz a sevillaiak a szintén élvonalbeli Valladoliddal szemben maradtak alul.

A két Primera Divisionban érdekelt klub, a Betis és a Valladolid egymással találkozott a legjobb 16 közé jutásért. A párharc esélyese egyértelműen a sevillai zöld-fehér alakulat, hiszen a bajnokságban is sokkal erősebb játékerőt képviselnek.

Azonban a bajnokság ötödik helyezettje meglepetésre 1-0-ra kikapott, hiszen Bueno már a 40. percben betalált, és több gól már nem is született a mérkőzésen. Pedig a 66. percben Sereno megkapta második sárgáját is a hazaiaknál, így a Betis több mint 25 percet emberelőnyben focizhatott.

Szintén egygólos hátrányt szedett össze a visszavágóra a Levante: a valenciai alakulat a másodosztályú Melilla otthonában kapott ki, a Betis összecsapásához hasonló forgatókönyvvel.

A hazaiak az első félidőben büntetőből szereztek vezetést, majd emberhátrányba kerültek a második felvonásban, a Levante mégsem tudott egyenlíteni.

Eredmények – Király-kupa, a legjobb 16 közé jutásért
Valladolid – Real Betis 1-0 (1-0)
Gólszerző: Bueno (40.)
Piros lap: Sereno (66.)

Melilla – Levante 1-0 (1-0)
Gólszerző: Velasco (38.-bünetőből)
Piros lap: Moreno Hernandez (70.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik