Nagyvilág

Coming outolt a sztárriporter

Anderson Cooper (Anderson Cooper)
Anderson Cooper (Anderson Cooper)

A széles nyilvánosság előtt is felvállalta homoszexualitását Anderson Cooper, az amerikai CNN televíziós csatorna népszerű riportere.

Közleményt adott ki Anderson Cooper, amelyben úgy fogalmazott, bár a magánélet védelme fontos az újságírók számára, nem akarja azt a hamis benyomást kelteni, mintha rejtegetne valamit, továbbá szeretne nyíltan fellépni a melegeket sújtó zaklatások ellen. „Az igazság az, hogy meleg vagyok, mindig is az voltam és az is maradok: nem is lehetnék ennél boldogabb, kiegyensúlyozottabb és büszkébb” – mondta el a CNN 360 című hírműsorának 45 esztendős házigazdája.

Anderson Cooper, a CNN sztárriportere – Fotó: AFP

“Még ma is túlságosan sok zaklatás éri a fiatalokat, ahogy a többi korosztály tagjainak is szembe kell nézniük az ellenük irányuló diszkriminációval és erőszakkal szexuális hovatartozásuk miatt. Ezért úgy hiszem, igenis jelentősége van annak, ha tisztázom, hogy én melyik oldalon állok” – mutatott rá a riporter.

Cooper, akinek szexuális orientációja régóta nyílt titok volt médiaberkekben, azt írta levelében, mindig is úgy vélte, hogy a riporterek politikai és vallási nézetei, illetve szerelmi élete, nem tartoznak a nyilvánosan megvitatandó témák közé. “Életem ezen részével kapcsolatban mindig is nyitott és őszinte voltam a barátaim, a családom és a kollégáim előtt” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezek után is reménykedik némi “privát szféra” megőrzésében, de úgy véli, hogy ennek a dolognak a “felvállalása jóval fontosabb, mint riporterként a magánéletének a védelme”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik