Nagyvilág

Bunga-bunga visszatér a politikába

berlusconi (berlusconi)
berlusconi (berlusconi)

Silvio Berlusconi, volt olasz miniszterelnök bejelentette, hogy az általa vezetett párt visszatér régi nevéhez, és újra Forza Italia (Hajrá Olaszország) néven indul jövőre a választásokon.

Erről a volt olasz miniszterelnök a Bild című német napilap keddi számában megjelenő interjúban beszélt. Berlusconi közölte: módosítja az általa 2009-ben Szabadság Népének (PdL) elkeresztelt volt kormánypárt nevét. „A PdL nevében is erejét veszítette” – magyarázta.

A párt neve ismét Forza Italia (Hajrá Olaszország) lesz, amellyel az egykori vállalkozó Berlusconi 1994-ben a politikai színtérre lépett, és amellyel megnyerte az akkori parlamenti választásokat. A párt 2009-ig viselte ezt a nevet. A szeptemberben 76. évét betöltő politikus arra a kérdésre, hogy 2013-ban pártja miniszterelnök-jelöltje lesz-e, azt válaszolta, hogy még sohasem hagyta cserben pártját. Elmondta, hogy tizennyolc évvel ezelőtt, amikor belépett a politikába, „megmentette Itáliát a komunistáktól”. „Ez történelmi igazság, büszke vagyok rá” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy vállalkozóként sokkal nagyobb hatalma volt 1994 előtt, mint utána politikusként.

Ami a „bunga-bunga”-botrányt illeti (így nevezték a politikus villájában tartott orgiaszerű összejöveteleket), Berlusconi azt állította, hogy a miniszterelnökségi mandátuma idején nála rendezett partikra meghívott nők „csak táncoltak”. „A baloldali ügyészek áldozata vagyok” – tette hozzá a milánói ügyészség által prostitúcióra való kényszerítéssel vádolt politikus.

Az Európai Unió politikájával kapcsolatban kijelentette, hogy „kevésbé német Európát és európaibb Németországot” szeretne. Hozzátette: a következő napokban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozik, és a szíriai helyzetről tárgyal vele. „Putyin számára olyan vagyok, mintha az idősebb testvére lennék” – dicsekedett. Megjegyezte, hogy ő volt az egyetlen nyugati politikus, aki egyidejűleg ápolt kiváló kapcsolatokat az ifjabb George Bush vezette Egyesült Államokkal és a Putyin vezette Oroszországgal.

A Forza Italia visszatérését fenntartással fogadták a PdL-be 2009-ben beolvadt volt Nemzeti Szövetség (AN) politikusai. Ignazio La Russa volt védelmi miniszter kijelentette: „Nem lehet egyik napról a másikra pártot újítani”. Emlékeztetett, hogy a Forza Italia egyedül maximum 21 százalékot teljesített a múltbéli választásokon, a PdL szövetségében viszont 38-at. A La Repubblica című olasz baloldali napilap által hétfőn közölt felmérés szerint az olaszok 55 százaléka Berlusconi tavalyi lemondását tartja a kortárs olasz történelem egyik legpozitívabb fejleményének. 18 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy Berlusconi 1994-es politikai színrelépése pozitív fordulatot hozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik