Tudomány

És nevezd annak nevét Jézusnak

jézus (jézus)
jézus (jézus)

Megdönthetetlen bizonyíték nincs rá, de Jézus születését a legrégebbi hagyomány december 25-ére teszi.

Az első adatok Krisztus születésének december 25-ei megünnepléséről a IV. századból származnak. Niceai János püspök szerint Rómában I. Gyula pápa (337–352) alatt kezdték ünnepelni. A szíreknek 343. dec. 25-én már prédikációt tartottak, Konstantinápolyban 379–380-ban nazianzi Szent Gergely emlékezik Krisztus születésére, és megünnepli napját. Rómában az V. század elején az állam is elismerte az ünnepet, a császárok e napon betiltották a cirkuszi játékokat is.

Szűkszavú a Biblia

Miért pont ez a nap? Antiochus kalendáriuma december 25-ét a Nap, a Napisten születésnapjának nevezi, Aurelianus császár pedig már a III. század végén elrendelte, hogy ezen a napon a birodalom egész területén ünnepet üljenek a legyőzhetetlen Nap tiszteletére. A szimbolikus magyarázat szerint tehát karácsony Jézusnak, az örök Napnak, az isteni fényforrásnak születésnapja.

Magáról az eseményről a Biblia lehetne az ősforrás, ám igencsak szűkszavúan fogalmaz. A kanonizált iratok sokkal inkább a felnőtt Krisztus cselekedeteire, tanítására fókuszálnak.

Szülé az ő elsőszülött fiát

“A Jézus Krisztus születése pedig így vala: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtaték a Szent Lélektől. József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember vala és nem akará őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani. Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az. Szűl pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.” Ezt írja Máté.

Lukács evangéliuma szerint Mária és Jézus Augustus császár parancsára indultak Betlehembe, az “összeírásra”. Mária már várandós volt, “És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai. És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.” … És monda az angyal nékik ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen. Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”

Karácsony lévén nem akarunk többet és mást mondani, mint a Szentírás. Ünnepelje mindenki Jézus Krisztust, a szeretetet, az újjászületést, a családot vagy a Napot. Aki viszont kukacoskodni akar, olvassa el ezt a cikket. Nem mentünk messzire, a forrás itt is a Biblia.

Három mise

Az ünnephez tartozó liturgia sajátossága a három mise, ami eredetileg a pápa kiváltsága volt. Középkori magyarázat szerint az éjféli mise a törvény előtti időt jelképezi, amikor még sötétség volt a földön. A hajnali mise a törvény alatti időt jelzi, annak halvány világosságával,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik