Nagyvilág

Senki sem kereste a halott kislányt

gyertya(960x640)(1).jpg (gyertya, )
gyertya(960x640)(1).jpg (gyertya, )

Sem a hivatalok, sem az iskola nem érdeklődött a három éve halott Lucia iránt.

Három évig senki sem érdeklődött a kis Lucia iránt, akinek holttestét kedden fedezték fel egy pozsonyi lakásban. Bár már két éve iskolába kellett volna járnia, egyetlen hivatal sem kereste. Szülei a családi pótlékot is kapták utána – írja a Bumm.sk, az SME-re hivatkozva.

A lap emlékeztet: a kislány három éve halott volt már, mikor a rendőrök megtalálták egy főrévi (Ružinov) lakásban. A szomszédok a lap szerint három évvel ezelőtt jelezték a hivataloknak, hogy Lucia veszélyben van, röviddel azután, hogy a kislány nevelőapja kijött a börtönből. A férfi feleségének bántalmazása miatt ült.

A lakásban élt a kislány három éves kishúga is, az édesanya pedig újabb gyermeket vár, nemsokára szülni fog. A rendőrök a lány 32 éves nevelőapját, Juraj H.-t gyanúsítják a kislány halála miatt, a férfit elfogták. Az esetet egyelőre emberölésként vizsgálják, az anyát is letartóztatásba helyezték.

A szomszédok többször is panaszkodtak a kiabálásra, a házba gyakran jártak a szociális hivatalnokok és a rendőrök is. A családnak nagy tartozásai is voltak, nem fizették az áramot, így lekapcsolták őket. A férfi ezután lopta az áramot a lépcsőházból, ám a szomszédok elvágták a drótot. Az ottlakók gyakran bűzt éreztek a lakásból, ahol a kislány teteme feküdt, ám úgy gondolták, valószínűleg a rendetlenség és kosz miatt van.

A kislány halálának okára a boncolás során derül fény. A nevelőapa egyébként is börtönbe megy, később dől el, hogy Lucia haláláért is felelősnek ítélik-e majd. Ha így lesz, 12 évet is kaphat.

Lucia hároméves kishúgát kórházba vitték és kivizsgálták. „Állapota jó, nem mutatja betegség jeleit, nincs erőszak jele sem a testén” – mondta a gyermekkórház szóvivője, Dana Kamenická. Hozzátette: a kislányt pszichológusok is megvizsgálják majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik