Nagyvilág

Kínában ismeretlen az önzetlen jótett?

A kínai hatóságok nem akarták elhinni, hogy egy nyugdíjas teljesen ingyen szállított motorján egy nőt. Megbírságolták.

A 67 éves Li Zsungsou egy kórház bejáratánál volt, amikor egy nő megkérte, hogy vigye el a motorján, mert nem tudott taxit szerezni. A nyugdíjas férfi úgy döntött, hogy segítőkész lesz, és elviszi a nőt, ha már úgyis egy irányba mennek. Nem tudta, hogy önzetlensége évekig tartó pereskedéshez fog vezetni – írta a Shanghai Daily.

A férfit ugyanis útközben közlekedési rendőrök állították meg, akik azzal vádolták, hogy illegális személyszállítást végez, és elkobozták motorkerékpárját. Li hiába bizonygatta a hatóságoknak, hogy teljesen ingyen, önzetlenségből segített a nőnek, nem hittek neki. A kínai tisztségviselők szerint ugyanis „nem normális”, hogy valaki csak úgy elvisz egy idegent, és elképzelhetetlennek tartották, hogy a nő nem fizetett az utazásért. Egyéb bizonyítékuk nem volt, csak az, hogy ilyet nem csinál senki.

A 2008-ban történt eset óta Li még mindig harcol igazáért, bár már két fellebbezését utasították el.

Nem csak ez az eset utal arra, hogy a Kínában ismeretlen fogalom az önzetlen segítségnyújtás. Egy nagy vihart kavart 2006-os esetben egy elesett idős nőn segítő fiatal férfit bírságoltak meg, miután a nő azt állította, hogy a rajta segítő ember okozta a balesetét. A bíróság azzal az indokkal adott igazat a nőnek, hogy a férfi soha nem segített volna neki, ha ártatlan lenne az esetben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik