Nagyvilág

Szigorítják az internet ellenőrzését Törökországban

Jóváhagyta Abdullah Gül török államfő az internet ellenőrzését szigorító törvénymódosításokat, amelyeket az ellenzék és nyugati szervezetek részéről is számos bírálat ért.

Az elnök a Twitter közösségi oldalon jelentette be döntését, hozzátéve azt is, hogy a kormánytól biztosítékot kapott arra: a leginkább bírált részeket tovább fogják módosítani.

Mint fogalmazott, éppen a gyors “továbbmódosítás” lehetőségének megteremtése érdekében írta alá a törvényt, amint hazatért magyarországi hivatalos látogatásáról.

A török sajtó szerint Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök kedden már javaslatot is tett a parlamenti pártoknak az újabb módosításokra.

Cenzúra az országra

A parlamentben a hónap elején elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy a kormány távközlési hatósága bírósági döntés nélkül blokkolja azokat az internetes oldalakat, amelyek “veszélyeztetik a magánéletet”, illetve “diszkriminatívnak vagy sértőnek” ítélt tartalmakat tesznek közzé. A jogszabály emellett arra kötelezi az internetszolgáltatókat, hogy két évig őrizzék meg a világhálót használók tevékenységének adatait, s azokat kérésre a hatóságok rendelkezésére bocsássák, az érintettek értesítése nélkül.

Az ellenzéki felszólalók már a parlamenti vitában úgy vélték, hogy a jogszabállyal Erdogan 2002 óta hatalmon lévő iszlám konzervatív kormánya “cenzúrát” kényszerít az országra.

Az új szabályozás ellen több nemzetközi szervezet, valamint az Európai Unió is felemelte a szavát.

Új javaslataiban mindazonáltal Erdogan mindkét különösen vitatott ponton csökkentené a kormány mozgásterét. A távközlési hatóság döntését például 48 órán belül egy kijelölt bíróság még felülbírálhatná, míg az adatmegőrzéseket az új változat az IP-címre korlátozná, és már nem engedné a meglátogatott weboldalakkal kapcsolatos információk tárolását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik